Rózsaszín szuperhold jön az égen?! – letisztult valóság a rejtélyes név mögött

Csillagvizsgáló Svábhegyi

Mi is az a szenzációhajhász szuperhold? És mitől lesz rózsaszín? Rosszabb esetben farkashold, gilisztahold, vagy – leírni is rossz – vérhold? A mai médiában gyakoriak ezek a kifejezések, a jelenség mögöttük mégis letisztult, égien tökéletes, és cseppet sem félelmetes. A szuperholdnak, és a különböző szuperhold-fajták csillagászati valóságának eredünk nyomába következő cikkünkben.

A Hold minden kultúrában fontos szerepet töltött, és tölt be mind a mai napig. Különösen a telihold igézi meg az égre tekintő embereket fényével és árnyaival. Az őskor embere barlangfalakra festett rajzokkal próbálta megérinteni, megérteni, megismerni az őt körülvevő mitikus világot. A mai kor embere ismereteit a tudomány eredményeiből meríti, ugyanakkor a korai mágikus világkép nyomai lépten-nyomon tettenérhetők körülöttünk ma is. Egyik közülük épp égi kísérőnk rejtélyesnek tűnő fényváltozásaival kapcsolatos, a neve: szuperhold. De mit is jelent ez a jelenség valójában, és létezik-e egyáltalán?

A szuperhold korunk médiája által sztárolt jelenség, Bánfalvy Zoltán felvétele. Forrás: eszlelesek.mcse.hu

Mi is a „szuperhold”?

A fogalmat 1979-ben használták először, melyet lelkesen kapott fel az érdekességekre és szenzációra éhes média. „Komoly” csillagászati szakmai vonatkozásairól sokat elárul, hogy a kifejezés a Dell Horoscope Magazine-ban látott először napvilágot. Akkor beszélünk erről a jelenségről, amikor a telihold fázisa nagyon közel, vagy épp pontosan a holdpálya Földhöz legközelebbi pontjára esik. Egyszerűbben fogalmazva: épp a teliholdkor kerül földközelbe a Hold. Égi kísérőnk Földtől mért távolsága változó, mivel földkörüli pályája nem kör, hanem ellipszis alakú. Így földközelben (perigeum) 363.300 km-re, földtávolban (apogeum) pedig 405.500 km-re van tőlünk. Az ellipszis pálya okozta közeledés-távolodás miatt a látszó átmérője sem állandó az égbolton.

Felkelő Hold a Paranal Obszervatórium az egyik segédtávcsöve mögött. Forrás: eso.org

Jogosan merül fel a kérdés, ha égi kísérőnk a holdhónap 28 napja alatt tesz egy teljes kört (illetve ellipszist) körülöttünk, miért nem szuperhold az összes telihold? A válasz a Nap – Föld – Hold rendszer együttállásaiban keresendő. A távolság változása a Föld Nap körüli keringése miatt nem esik pontosan egybe a holdfázisok váltakozásával. A Hold pontos keringési ideje bolygónk körül 27,32 nap a csillagokhoz viszonyítva, melyet sziderikus keringési időnek nevezünk. A Föld ezalatt folyamatosan halad Nap körüli pályáján, ezért a Hold ugyanabba a fényfázisba később kerül. Ez utóbbi a szinodikus keringési idő, mely 29,53 napot tesz ki. Ezért esik ritkán egybe a telihold a földközelséggel.

A „szuperhold” jelensége 14 havonta következik be. A Hold ekkor átlagos látszó átmérőjéhez képest 7 százalékkal nagyobbnak, valamint luminozitását tekintve 15 százalékkal fényesebbnek tűnik. Ha szabad szemmel fürkésszük az eget, a különbség gyakorlatilag érzékelhetetlen. A fényképek, melyeken a Hold hatalmasnak látszik, annak köszönhető, hogy a képet holdkelte után kevéssel készítették. Ekkor égi kísérőnk még alacsonyan jár, teleobjektívvel fotózva a horizonton lévő épületekkel, vagy más tereptárgyakkal, az egy képen szereplő nagynak látszó hold és tereptárgyak azt az illúziót keltik, mintha megszokott méretéhez képest sokkal nagyobb volna.

A Hold a fenti hatás miatt szabad szemmel nézve is nagyobbnak látszik holdkeltekor, mint ha az ég közepén jár. Míg holdkeltekor méretét viszonyítani tudjuk a látóhatár tereptárgyaihoz, addig, ha magasan az égen világít, elvész az égbolt végtelenségében. De ez is csupán optikai csalódás. Egy gyakorlott és sok eget látott csillagász érez némi különbséget egy földközeli és földtávoli telihold mérete között. De egy laikus csak akkor látna eltérést, ha a földközeli és földtávoli telihold egymás mellett lenne. Ez azonban szerencsére nem lehetséges, így a szuperhold továbbra is inkább bulvárszenzáció marad, mint megfigyelhető jelenség.

A Hold látszó átmérője a pályája legközelebbi (balra) pontján és átlagos távolságban (jobbra). Forrás: Bánfalvy Zoltán felvétele a szerző által feldolgozva.

A médiában megjelenő hírek gyakran említenek különböző tulajdonságú “Holdakat”, főleg „szuperholdakat”. Nézzünk egy kicsit ennek a mélyére. Az emberiség hosszú évezredek óta követi figyelemmel égi kísérőnket. Fázisainak szabályos változásai az ősidők óta egyfajta időmérő eszközként, naptárként szolgáltak, melyekhez az idők folyamán az évszakok változása szerint különböző eseményeket társítottak. Sokan hallottunk már a rózsaszín holdról, a vadászok holdjáról, az eperholdról vagy épp virágholdról. Ezek a nevek valójában nem a Hold, mint égitest állapot-változásait mutatják be, hanem a telihold egy-egy időpontját jelölik az adott évszakban. A rózsaszín hold például az a telihold, mely egybe esik az Észak-Amerikai kontinens keleti részén a növények virágzásával. Az elnevezés őslakos amerikai, de egyúttal európai gyökerekkel is rendelkezik. A kifejezést a gyakorlatban földművesek használták nem csak a telihold, de az egész holdhónap megnevezésére, mely általában április környékére esett. Ugyanígy megkülönböztettek farkasoldat (január), hóholdat (február), féregholdat (március), virágholdat (május), eperholdat (június), bakholdat (július), tokhal-holdat (augusztus), kukoricaholdat (szeptember), vadászholdat (október), hódholdat (november) és hidegholdat (december).

A különböző elnevezésű holdak naptár funkciót töltöttek be egészen a modern kori naptárrendszer kialakulásáig, ugyanakkor azok elterjedésével együtt sem koptak ki véglegesen a kollektív emlékezetünkből. Ezek az elnevezések kulturális örökségünk részei.

És ezzel önmagában semmi probléma nem lenne, de a bulvársajtó itt is kapva kapott a szaftos kifejezéseken. A baj ott kezdődik, amikor a kellemesen csúsztatott és kattintásvadász főcímekben ezeket úgy állítják be, mint különleges égi jelenségek. Így retteghetünk a szuper-vérholdtól, a giliszta-szuperholdtól, vagy a kissé játékosabb szuper-eper vagy eper-szuperholdtól. A laikus olvasók pedig parádés égi jelenséget várnak, vagy riadoznak a baljós nevektől. És ha ki is mennek az ég alá megnézni, akkor sem történik semmi. Öreg kísérőnk éppúgy mosolyog az égen, mint bármelyik átlagos teliholdkor. A csillagászati jelenség mindössze az alig látható földközelség, és nem a szenzációhajhász nevek.

Mit jelent a vérhold?

Tisztáztuk tehát, hogy a szuperhold nem más, mint egy földközeli telihold fázis, mely némi fényességnövekedésen túl mást nem jelent. Szabad szemmel a Hold átmérője az égen nagyjából ugyanakkora, a színe sem változik. Nos, ez nem minden esetben igaz. Vannak ugyanis együttállások, melyek során a visszavert fény valóban vöröses-barna, és a Hold rendkívül látványosan elhalványodik. Ezt azonban holdfogyatkozásnak hívjuk és nem vérfarkas-szuperholdnak. Hogy megérthessük a jelenséget, egy kicsit mélyebbre kell ásnunk magunkat az égi mechanikában. Aggodalomra azonban semmi ok, bonyolult képletek nem lesznek, csak egyszerű ábrák.

A fenti képen látható, hogy a Hold, a Föld és a Nap nem egy síkban keringenek. Forrás: astro.u-szeged.hu

A Föld egy adott síkban kering a Nap körül, melyet ekliptikának hívunk. A Hold keringése nem esik pontosan az ekliptika síkjába, azzal 5,15° szöget zár be. A teliholdat akkor látjuk, amikor a Hold a Naphoz viszonyítva mögénk kerül, így a felénk mutató teljes felülete megvilágított. Ha mindhárom égitest keringési síkja egybe esne, az összes telihold egyben holdfogyatkozás is lenne, a Föld minden teliholdkor eltakarná a napfényt a Hold elől. A Hold keringési síkjának ferdesége miatt ez azonban sokkal ritkábban következik be. Amikor mégis tanúi lehetünk egy részleges, vagy épp teljes holdfogyatkozásnak, akkor a Holdat vörös színűnek látjuk. A Hold nem tűnik el fekete zsákként az égről, hanem nagyon halvány narancsos, vörös, vagy barnásfekete színben hunyorog egünkön. Miért van ez? A válasz a Föld légkörében keresendő.

Holdfogyatkozáskor a Föld teljesen eltakarja a Holdat a Nap fénye elől. Azért, hogy mégis látható marad, és az igéző vöröses színéért légkörünk a felelős, amely a Napból érkező rövidebb (kék) hullámhosszú fényt kiszórja, a hosszabb (vörös) hullámhosszú fényt azonban átengedi. Ez a légkörön áthatoló, megtörő és szóródó vörösben gazdag fény arra is elég, hogy halványan megvilágítsa a földárnyékban gubbasztó teliholdunk felszínét. Égi kísérőnkről ez a fény verődik vissza, amit mi valóban vörösnek látunk. A szenzációhajhász vérhold kifejezés pedig a vörös színből ered, holott a jelenség szakmailag hiteles, és egyáltalán nem baljóslatú szép magyar neve: teljes holdfogyatkozás.

A Hold részleges, vagy teljes holdfogyatkozáskor valóban vöröses fényben tündököl! Forrás: nasa.gov.com

A „szuperhold”, vagy mondjuk inkább így: földközeli telihold jelensége az éjszakai égen valójában alig észrevehető, mégis ámulatba ejtő a tudat, hogy egy ritkábban előforduló együttállásnak vagyunk a szemtanúi. Ez, bár méretében és színében nem okoz jelentős változást, mégiscsak egyedivé teszi élményünket. Ha ugyanakkor valóban szeretnénk igazi vörös Holdat látni, ne szalasszuk el a következő holdfogyatkozást, mely épp egy év múlva, 2022. május 16-án lesz. Hogy a különböző médiumokból értesülni fogunk róla, abban biztosak lehetünk!

Április 26.-án mi is lehetünk szemtanúi a „szuperholdnak”, melyet a hónap miatt egyúttal rózsaszín Holdnak is nevezünk. A telihold időpontja reggel 6:33-ra esik, míg a Hold pályájának legközelebbi pontját délután 17:29-kor éri el. Érdemes felnéznünk este az égre abban a tudatban, hogy égi kísérőnk most a lehető legközelebb esik hozzánk, és bár a kinyújtott kezünkkel nem érinthetjük meg, a Hold idei egyik legfényesebb tündöklésének szépsége talán megérint majd minket. Ha pedig igazán elkötelezett csillagászok vagyunk, vessünk távcsővel (és a vakító fény miatt megfelelő sötétítő szűrővel!) egy pillantást a teliholdra. Bár tudjuk, hogy a fény-árnyék határ meseszép kráterei nem fognak térbeli árnyékolással elénk járulni, de akad ilyenkor is egyedi látnivaló: A sugársávos kráterek teljes holdátmérőt átfogó fényes sugársávjai, a világos peremmel most üres karikaként előtűnő kráterek, és a nagyobb hegységek világító, csipkeszerű mintázata ilyenkor különös, egyedi esztétikát kölcsönöz égi kísérőnknek. Minden hónapban, csak ezen az egy napon…

Szerző: Talabér Gergely, Amatőrcsillagász, tudományos újságíró
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló

📸 A borítóképen: Bal oldalon: A szuperhold valójában nem színes, jobb oldalon: fogyatkozáskor viszont valóban vörösnek látjuk! 

Többek között a szuperholdról is szó lesz Galaxis Útikalauz sorozatunk következő, vasárnapi élő adásában. Izgalmas rész következik….Velünk tartasz? Tabuk és városi legendák a csillagászatban – kérdések és válaszok égen-földön