Oppozícióban a Pallas, a harmadik legnagyobb kisbolygónk!

Csillagvizsgáló Svábhegyi

A (2) Pallas kisbolygó igazán méltó a nevéhez, melyet a bölcsesség, a kézművesség, a művészetek és az igazságos háború görög istennőjéről, Pallasz Athénéről kapott.

Pallasz Athéné, a görög pantheon istennője. (wikipedia.org)

 Felszínét számtalan, viharos múltról árulkodó kráter borítja. A rengeteg becsapódás egy 2020-as tanulmány szerint valószínűleg az ekliptikához képest jelentősen megdőlt pályájának köszönhető (34.8°)

A Pallas kisbolygót Heinrich Wilhelm Matthäus Olbers fedezte fel 1802 március 28-án, az aszteroida öv második kisbolygójaként. Keveset tudunk róla, annak ellenére, hogy 512 kilométeres átmérőjével a kisbolygó öv harmadik legnagyobb égiteste. Az apróra nőtt protoplanéta – akárcsak nagyobb testvérei – elindult ugyan a bolygóvá válás útján a korai Naprendszerben, de akárcsak a Ceres vagy a Vesta, megrekedt a fejlődésben.

A (2) Pallas formája különböző nézőpontokból (wikipedia.org).

Az aszteroida öv harmadik legnagyobb kisbolygója számtalan érdekességet rejt, lássuk az öt legérdekesebb tényt róla:

  • Pályája jelentősen eltér az ekliptika hajlásszögétől, ezért rendkívül nehéz űreszközt küldeni hozzá! Bár voltak tervek egy 2022-ben a kisbolygóhoz induló misszióról, a Ceres és a Vesta feltérképezést követően a Pallas-ra még várnunk kell…
  • A Pallas forgástengelye rendkívüli módon – mintegy 84 fokban – megdőlt, ezért az pallaszi év nyara és tele folyamán a kisbolygó felszínének Nap felőli részét folyamatosan éri a sugárzás. Úgy is mondhatnánk, hogy a 4,6 éves keringési idejű kisbolygó északi sarkán bő 2 évig nappal van, majd bő 2 évig éjszaka.
  • Okkultációit számtalanszor észlelték már a Földről, a mai napig tartja az egy időben legtöbbször észlelt aszteroida-okkultáció rekordját. 1983 május 29-én 140 észlelő vizsgálta szimultán a kisbolygót a Föld különböző pontjairól, melynek eredményeképp sikerült pontosan meghatározni az átmérőjét.
  • A Pallas aszteroidacsalád névadója, mely jelenlegi tudásunk szerint tíznél is több, hasonló naptávolságban és pályán keringő objektumot számlál. Ezeknek a kisbolygóknak az anyaga a Pallas ütközései során dobódott ki belőle.
  • Felszínét sűrűn, egymást átfedve borítják a nagyobb kráterek, melyek nagy energiájú becsapódásoktól származnak. Pályája miatt ezek a becsapódások nagyobb energiájúak, mint a Ceres és a Vesta esetében. 2020-ig mintegy 36 krátert számláltak meg a felszínén földi óriástávcsövek megfigyelései nyomán, ezek közül 34 darab 40 kilométernél is nagyobb méretű.

A Pallas szeptember 11-én kerül oppozícióba. Ekkor közelíti meg legjobban a földet, így látszó átmérője és fényessége ekkor teszi a legkönnyebben észlelhetővé. Felszíni formákat a hatalmas távolság miatt így sem észlelhetünk rajta, átlagos távcsőben pontszerű objektumot fogunk látni, melynek fényessége 8,5 magnitúdó. Megfigyeléséhez tiszta, sötét égen egy 5 centiméteres binokulár is elegendő. Egy kistávcső már szép képet ad a csillagháttér előtt napról napra tovább araszoló kisbolygóról, ahogy a Vízöntő csillagkép felé halad egyenes vonalban. Legalább 10-15 cm-es távcsövekkel érdemes megfigyelni a kisbolygó színét is, mely korántsem fehér, hanem jól érzékelhetően sárgás, szalmasárga. A legnagyobb, 30-40 cm átmérőjű amatőrtávcsövekkel, nyugodt és remegésmentes égen, 1000x-es nagyításon megpróbálkozhatunk a Pallas korongbontásával. Az oppozíciókor 0,35 ívmásodperces méretet elérő korong kiterjedése ekkora távcsövekben talán már megfigyelhető. Ha kiválóan kollimált az optika, az is feltűnhet, hogy a kisbolygó nagyon apró korongja nem is teljesen szabályos kör alakú, hanem kicsit ovális vagy háromszögded. Ez azonban komoly kihívást jelentő feladat, ne csüggedjünk, ha nem érünk el korongbontó babérokat ilyen pici látszó átmérő esetén. A 2023. januári oppozíciója során 0,53”-es méretet ér majd el, ekkor könnyebb dolgunk lesz!

A Halak (Pisces) és a Vízöntő (Aquarius) csillagképek között találjuk a Pallas-t a szeptemberi égen.

Az esti égen 21:00 óra tájban már érdemes a keresésére indulni, ekkor egy jó arasznyival jár a horizont felett kelet-délkeleti irányban, épp a Halak csillagkép feje és a Vízöntő között. A Gamma Piscistől a Lambda Aquarius felé 4 fokot haladva, néhány 6,5-7,5 magnitúdós csillagon átugrálva érhetünk két 7 magnitúdós csillag és a (2) Pallas alkotta háromszöghöz, melynek keleti csúcsa lesz maga a kisbolygó. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, újhold után, és két nappal az első negyed előtt az épp lenyugvó Hold fénye sem fogja megnehezíteni a (2) Pallas észlelését.

A kisbolygó és környezete, ahogy nagyjából egy binokulárral látjuk.

Ha már erre járunk, alkalmasint megnézhetünk néhány más aszteroidát: Mindjárt a (64) Angelinát, mely sötét égen kis távcsővel jó eséllyel észlelhető (11,9 magnitúdó), és három nap múlva, szeptember 14-én kerül oppozícióba. Ahhoz, hogy elcsípjük a (338) Budrosát (12,4 magnitúdó) és a (516) Amherstiát (12,2 magnitúdó), már érdemes egy közepes, nagyjából 15-20 centiméter átmérőjű műszert használnunk.

Keresőtérkép a Pallas megtalálásához. Nagyítható digitális keresőtérképet pedig ezen az oldalon találunk: https://in-the-sky.org/findercharts.php?objtxt=A2&duration=5

Érdemes felkeresnünk a kisbolygót, hiszen oly sok érdekességet rejt a számunkra. Csillagászati mértékkel mérve kis távolsága ellenére az ismeretlenség ködébe burkolózik jelenleg, féltékenyen őrzi titkait az űrszondák szemei elől. A (2) Pallas szinte karnyújtásnyira tőlünk kering, reméljük, hogy a közeli jövőben jobban megismerhetővé válik ez a kicsi, de különleges objektum. Addig is érdemes átadni magunkat a felfedezés örömének, melyet ez a viharos múltú égitest kínál szeptemberben, az esti égbolton.

Szerző: Talabér Gergely, Amatőrcsillagász, tudományos újságíró
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló

Tetszett a cikkünk? Olvasd el ezt is: Sorban lopakodnak ki a Jupiter holdjai az anyabolygó árnyékából!