Napfogyatkozás június 10-én! – szabad szemmel nem is látszik, de naptávcsővel pompás lesz

Csillagvizsgáló Svábhegyi

A napfogyatkozások mindig nagy izgalommal töltik el az embereket. A jelenség misztériuma a másodpercre pontos előrejelzések és a jelenség alapos csillagászati ismerete ellenére sem csökken. Elég, ha a 2015-ös részleges napfogyatkozást kísérő pánikra és hisztériára gondolunk, amikor több közoktatási intézményben besötétített függönyökkel védekeztek félelmetes Napunk napfogyatkozáskor különösen veszélyes és vakító hatása ellen. Júniusban újabb részleges napfogyatkozás köszönt hazánkra, de félni biztosan nem kell: A kicsiny kitakarás miatt csak megfelelő napszűrővel látszik majd az esemény, a hétköznapi ember semmit sem fog belőle érzékelni. A jelenség annál érdekesebb lesz viszont naptávcsővel, napfogyatkozás-szemüveggel vagy hegesztőszemüveggel nézve, mindenképpen érdemes tehát a jelenség nyomába erednünk!

A Nap és Hold házassága, avagy egy gyűrű mind felett
Napfogyatkozás akkor alakul ki, amikor a Hold éppen a Nap és a Föld közé kerül, ezért a Hold árnyékot vet a Földre. Kérdezhetnénk, hogy akkor mégis miért nincs minden újholdkor napfogyatkozás? Azért, mert a Hold nem pontosan a Föld keringési síkjában mozog, hanem azzal 5 fokos szöget zár be, így általában a Föld felett vagy alatt suhan el árnyéka. Napfogyatkozás így csak akkor keletkezik, ha az újhold pályájának felszálló, vagy leszálló csomópontján tartózkodik, és akkor is csak a Föld egy bizonyos részéről látható.

A mostani napfogyatkozás különleges, gyűrűs napfogyatkozás lesz, ami azt jelenti, hogy még azokon a földrajzi helyeken sem takarja ki teljesen a Hold a Napot, ahol az pontosan középen halad át előtte. Napfogyatkozáskor az ugyanis merő véletlen egybeesés, hogy a közeli, ámde apró Holdat éppen akkorának látjuk, mint a négyszázszor távolabbi, ámde éppen négyszázszor nagyobb Napot.

Így lesz a teli napkorongból részlegesen elfedett, majd gyűrűs napfogyatkozás. Ezt a 2012 május 20-ai, országunkból nem látható napfogyatkozás idején készítette Brocken Inaglory szerző. Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Solar_eclipse

A Hold pályája nem tökéletesen kör alakú a Föld körül, valójában enyhén ovális ellipszis. A szuperholdnak is azt nevezik a bulvársajtóban, amikor éppen telehold idején van a Földhöz legközelebbi pontban, még ha szabad szemmel észrevehetetlen is a különbség a földtávoli helyzethez képest.

Ahhoz viszont éppen elég ez a kis különbség a látszó méretben, hogy ha a Hold elég közel van a Földhöz napfogyatkozás idején, akkor teljesen kitakarja a Nap korongját. Azonban ha éppen földtávolban helyezkedik el a napfogyatkozás során, akkor látszó átmérője kicsit kisebb, mint a Napé. Így a fedés maximuma idején sem képes teljesen kitakarni a Napot, hanem egy ragyogó napgyűrű veszi körbe a sötét holdárnyékot. A mostani is ilyen lesz, még a legalkalmasabb területeken is csak 89%-át takarja majd ki a Napnak a Hold.

Gyűrű alakú napképek a házfalon és a földön, egy kókuszpálma fa törzse mentén és lombján átszűrve, a 2010.01.15-i gyűrűs napfogyatkozás során. Saran Prasad felvétele. Forrás: Wikimedia Commons

Merre csatangol a holdárnyék?
A teljes napfogyatkozások a holdfogyatkozásokkal ellentétben mindig csak a földgolyó egy kis részéről figyelhetőek meg. A szerencsés 1999-es balatoni teljes napfogyatkozással ellentétben a 2021 júniusi fogyatkozás sokkal kisebb kitakarású lesz.

A gyűrűs fogyatkozás központi árnyékkúpja, az ún. antiumbra most Kanada középső részén és északi szigetvilágán, majd Grönland északi felén vonul végig a reggeli órákban. Helyi idő szerint közel délben az Északi sarkot is eltakarja a sarki óceánon, majd délután Szibéria keleti részén vág át, hogy egy pompás gyűrűs naplemente képében elhagyja Földünk felszínét. Tehát ezekről a helyekről látszódik majd a Hold teljesen a napkorong előtt.

Részleges napfogyatkozást ellenben sokkal nagyobb, több ezer kilométer széles területről láthatunk: Reggel az USA keleti részén, Kanadában, Grönlandon, Izlandon, napközben Európa nagy részén (a déli országok kivételével), majd délután és este Szibériában és a Távol-Keleten örvendhetünk részleges napfogyatkozásnak. Ezen térségekben nem lesz a sötét holdkorong egésze a ragyogó Nap előtt, hanem a totalitás sávjától távolodva egyre kisebb hányada harap csak bele Napunk korongjába.

Így vonul majd át a Hold árnyéka a földgolyón. Gyűrűs fogyatkozást a pirossal jelölt, keskeny tartományban észlelhetnek majd a megfigyelők. Az árnyék sebessége majdnem 1 km/s, azaz 3600 km/h! Forrás: https://en.wikipedia.org/

A fogyatkozás árnyéka. A Grönland felett húzódó, piros, “Annular” szóval ellátott sáv a gyűrűs fogyatkozást jelzi, a zöld vonalak határáig lehet legalább részleges fogyatkozást látni. Az időpontok a fogyatkozás maximumát jelzik, Greenwichi időben.

Magyarország éppen a részleges fogyatkozás külső határán helyezkedik el. Budapestről az árnyék nagyjából 2,5%-át takarja majd ki a napkorong területének. Minél északabbra megyünk, annál jobbak a lehetőségeink: a Felvidéken 3,5-5,5%-os is lehet a kitakarás, míg Szegeden már az 1%-ot se éri el, 0,94%-nyi lesz csupán a kitakarás.

Informatívabb azonban, ha a kitakarás területe helyett a fogyatkozás magnitúdóját adjuk meg. Ez az arányszám, amivel a Hold a napkorong átmérője mentén beleharap a Napba. Ez alapján Budapesten a 0,08-as magnitúdójú fogyatkozás során a Hold a napátmérő 8%-ának megfelelő mértékben harap a Napunkba, míg Szegeden 0,04 magnitúdó mellett a napátmérő 4%-a lesz takarásban.

Budapesten a részleges fogyatkozás 12:04-kor kezdődik, a maximális kitakarás 12:45-kor lesz, és 13:27-kor válik el végleg a két égitest egymástól. Ettől pár perces eltérések lehetnek az ország többi részén: Szombathelyen a belépés 11:57-kor kezdődik, Nyíregyházán 12:12-kor.

A Napkorong látványa Budapestről 12:42 perckor, a legnagyobb kitakarás idején. A Hold a napátmérő 8%-áig harap a napkorongba. forrás: Meteor Csillagászati Évkönyv 2021, MCSE

Ha szeretnénk megnézni, hogy lakóhelyünkön mikor, és mekkora fogyatkozásra számíthatunk, keressük fel ezt az oldalt.

Itt a térképen egy helyre kattintva kiírja az adott pozícióra számolt értékeket. Ügyeljünk arra, hogy az időadatokat Greenwichi időben írja ki a térkép, tehát adjunk hozzá 2 órát!

Mire számítsunk és hogyan készüljünk rá?
Ezt a fogyatkozást szabad szemmel, napszűrő nélkül nem fogjuk látni. A nap fényességének 2-3%-os csökkenése egyáltalán nem tűnik fel, egy renyhe fátyolfelhő is sokkal észrevehetőbb változást okoz. A legutolsó, Magyarországról is megfigyelhető részleges fogyatkozás 2015. március 20-án következett be, akkor a Nap 60%-át elfedte a Hold, ez már ahhoz is elegendő volt, hogy kísérteties homályba terítse a várost. Elképesztő őrület zajlott akkor. A távcsőboltokban mindenki védőszemüveghez és napszűrő fóliához akart jutni. A megvakulástól való félelemben pedig sokan befüggönyözött otthonaikba menekültek a Nap elől, ami azért különösen érdekes, hiszen a napfogyatkozás során a Nap fényessége csak fogy, és nem növekszik. Szerencsére nagyon sokan megértették a jelenség valódi természetét, és megfelelő napszűrőkkel felszerelkezve élvezték a jelenség szépségét, vagy naptávcsővel mutatták meg a gyermekeknek a különleges eseményt.

Ekkora felbolydulásra most nem kell számítanunk, mert a jelenséget csak azok fogják tudni megpillantani, akik a megfelelő napfogyatkozás-néző felszerelésről előre gondoskodtak.

De mivel is nézzük a Napot? Amit biztosan ajánlhatunk szabadszemes megfigyelésre: a távcsőboltokban kapható napfogyatkozás-néző szemüvegek és vizuális napszűrő fóliák tökéletes védelmet nyújtanak, csakúgy, mint a szaküzletekben beszerezhető hegesztőszemüvegek, DIN / OD 12-es fokozattól. Ezeket az eszközöket érdemes előre beszerezni, mert a napfogyatkozás hetében nagyobb kereslet várható, és elfogyhatnak. Ennek hiányában a tükrös camera obscura egy tökéletes fapados lehetőség: A Nap képét egy egyszerű síktükör 1-3 cm-re letakart sarkával vetítsük ki egy távoli, lehetőség szerint 15-20 m-re levő, árnyékos házfalra. Bár a mostani fogyatkozás kismértékű lesz, a legnagyobb fedés időpontjában így is látszani fog a 15-20 cm átmérőjű kivetített kerek napképen a Hold által beharapott csorbulás.

A 2015-ös részleges napfogyatkozás, párszáz forintos hegesztőüvegen át, Santeri Viinamaki felvételén. Forrás: Wikimedia Commons https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Solar_eclipse_%26_welding_glass_2015-03-20.jpg

Amitől viszont kifejezetten óvakodjunk, a szabad szemes házi barkács napnéző megoldások: Például szabad szemmel, szűrő nélkül napba nézés, „hunyorgásos” technikával, napszemüveg, mindjárt három egymásra rakva, kormozott üveg, analóg film vagy diakép, CD és DVD átnézve. Ezekkel bizony szemünk épségét kockáztatjuk.

Ilyen fantasztikus arcokat rajzolt a holdkorong átvonulása a Nap előtt a 2015 márciusi napfogyatkozás idején. A mostani fogyatkozás csak annyira fog beharapni, mint a jobb felső kocka. Világos Gábor felvétele.

Távcsőben viszont pompás látványt mutat majd a fogyatkozás, és az izgalmas részleteknek is nyomába eredhetünk. A kerek Nap északnyugati szélén egy picike beharapást fog okozni a Hold. Ezt akár egy egyszerű, távcsőboltban kapható napszűrő fóliával is megfigyelhetjük, amit a távcsövünk elejére kell felhelyezni. Akár kézitávcső elé is készíthetünk ilyet, vagy csillagásztávcsövünket lephetjük meg vele. Lényeges, hogy a vékony műanyag napszűrő fóliát biztosan beleragasszuk egy távcsőre húzható sapkába, és a sapka is stabilan, leesésmentesen üljön a távcső elejére. Egy 10 cm-es lencséjű távcső szemünknél 900-szor több napfényt gyűjt össze. Ha a napszűrő leesik, néhány tizedmásodperc is elég ahhoz, hogy maradandóan megvakuljunk. FONTOS: senki ne nézzen semmilyen távcsővel megfelelő szűrő nélkül a Napba, mert örökre látáskárosodást szenvedhet!

A napszűrő fóliánál tisztább és jobb minőségű képet ad a napmegfigyelésre kifejlesztett Herschel prizma, érdemes rá beruházni, ha máskor is szeretnénk vizsgálni a Napot. Fontos, hogy a napmegfigyelés alatt keresőtávcsövünk is legyen letakarva, nehogy megolvadjon az okulárja, vagy tévedésből belenézzen valaki.

Távcső elé szerelt Baader napszűrő fólia. Forrás: astroshop.eu https://www.astroshop.eu/solar-filters/baader-sun-filter-foil-astrosolarr-eco-size-od-5-0-140x155mm/p,54593

Napszűrő hiányában próbálkozhatunk kivetítéssel: A Napra irányított távcső képét egy fehér lapra kivetítjük a távcső mögött. Ez azonban már nem veszélytelen mulatság: Csak ragasztatlan lencsetagot tartalmazó Huygens okulárt használjunk a vetítésre, mert a hőtől elpattan a ragasztott okulárüveg. Az okulár legyen fém, mert a műanyag mezőblende pillanatok alatt egzotikus formájúra olvad. Végezetül ne hívjunk oda senkit, bemutatni a fogyatkozást, mert nem tudják, hogy kivetítéskor nem szabad a távcsőbe nézni, és még véletlenül belenéz valaki. Különben is, jobb képet fogunk kapni napszűrős direkt nézéssel, mint kivetítéssel.

Mit is fogunk látni távcsőben? 8-10 cm lencseátmérőjű távcsövekben, 50x-es nagyításon kiválóan megfigyelhető a Hold által okozott beharapás. Ha vannak napfoltok a Napon, azt is megfigyelhetjük, hogy a feketének látszó napfoltok valójában mennyivel világosabbak a Hold által okozott, valóban fekete beharapásnál. A napfoltok a Nap napfelszínnél 1000-1500 °C-al hűvösebb régiói, valójában fényesen világítanak, csak a még világosabb napfelszínhez képest sötétek és „feketének” látszanak távcsöveinkben. Kb. 100x nagyításon azt is megfigyelhetjük, hogy a Napba harapott holdperem nem teljesen szabályosan kerek, hanem kisebb kicsúcsosodások, bemélyedések látszanak rajta. Bizony, bár a Hold átmérőjéhez képest igen pici a holdi hegyek és völgyek mélységi kiterjedése, mégis, az él-megfigyelés és a nóniuszhatás miatt megpillanthatók égi kísérőnk nagyobb hegyei és völgyei a fényes és remegő napperem előtt! Ezt fotografikusan nem könnyű megörökíteni, nagyobb nagyítású, és videóból átlagolt felvétel kell hozzá, de szabad szemmel szépen látszik.

A 2015-ös napfogyatkozás megfigyelése a Polaris Csillagvizsgáló teraszán.
A szerző csodálja a jelenséget a 20 cm-es távcsövével, a megfelelő szűrővel letakarva az elejét (nem alufólia, hanem speciális szűrő!), a keresőtávcsövet letakarva.

Emelhetjük a tétet, ha hidrogén-alfa szűrős távcsőben is megvizsgáljuk a fogyatkozást. Az ilyen távcsövek csak egy rendkívül keskeny hullámhossztartományban engedik át a fényt, így nagyon finom részleteket láthatunk vele a naplégkörben. A lángfüggöny, hurok vagy szökőkútszerű protuberanciák hada tárulhat fel szemünk előtt, ha szerencsénk van, és éppen aktív a csillagunk. A Nap légköre, a kromoszféra kiterjedtebb a szabad szemmel látható fényes fotoszféránál. A fogyatkozásnál különleges élmény lehet, ha a belépés előtt és után a Hold pereme épp egy ilyen fortyogó plazmahurkot takar el a Nap szélén! Ha ilyen parádé nem is jut ki, azt nagyobb nagyításon láthatjuk, ahogy a súrló holdperem-belépéskor és kilépéskor a holdkorong legyalulja a Nap szélén apró tüskék sorozataként látható szpikulaerdőt.

Gyűrűs napfogyatkozás H-alfa távcsőben. A protuberanciák pompásak a napperemen, érzékeltetve, hogy mennyi különlegességet adhat ez a fogyatkozáshoz. Szerzők: Cameron McCarty, Matthew Bartow, Michael Johnson – MWV Observatory, Coca-Cola Space Science Center, Columbus State University Eclipse Team. https://apod.nasa.gov/apod/ap130511.html

Ha nincs naptávcsövünk, de ilyen ínyenc látványra vágyunk, érdemes ellátogatni a Svábhegyi Csillagvizsgálóba, ahol 2 órás napfogyatkozás-programmal várjuk az érdeklődőket. Itt az ország egyik legnagyobb H-alfa távcsövével, és hazánk legnagyobb lencsés távcsövével is megfigyelhetjük a napfogyatkozást, sőt, friss felvételeket is megtekinthetünk a totalitás sávjából, a gyűrűs napkorongról. Ha szeretnél csatlakozni, itt megteheted: Az esemény linkje.

Végezetül összefoglaljuk mit érdemes napfogyatkozáskor csinálni, és mit nem:

  • Ne bújjunk el a szobánkban és ne húzzuk be a függönyt!
  • Ne nézzünk hunyorogva a Napba, hátha meglátjuk…
  • Ne nézzünk kézitávcsővel sem a napba, hacsak nem eltökélt szándékunk a retinasütögetés…
  • Ne próbáljunk binokulárral vagy áruházi távcsövekkel Napot kivetíteni!
  • Ne nézzünk napszemüveggel, CD lemezen át, és más tuti ötletekkel a Napba!

Ehelyett:

  • Vegyünk egy hegesztőüveget, és nézzük azzal!
  • Vegyünk napfogyatkozás-néző szemüveget, vagy napszűrő fóliát, és nézzük azzal!
  • Vegyünk napszűrő fóliát távcsövünk elé, és nézzük azzal!
  • Vegyünk Herschel-prizmát lencsés távcsövünkre, és nézzük azzal!
  • Fényképezzük, kamerázzuk távcsövünkkel a szép eseményt!
  • Izguljuk végig a 1,5 órát, belépéstől, kilépésig!
  • Ha van egy klassz naptávcsövünk, hívjuk meg a szomszédot is, nézze meg ő is!
  • Menjünk el egy bemutató csillagvizsgálóba, vagy járdacsillagászati bemutatóra, és nézzük meg távcsőben, saját szemünkkel!
  • Végül szeressük meg a csillagászatot, ismerjük meg az égboltot, figyeljük a csillagászati híreket, szerezzünk be egy távcsövet és csatlakozzunk a Magyar Csillagászati Egyesülethez!

És ne feledjük: a legközelebbi napfogyatkozásunk 2022. október 25-én lesz. Bár akkor jóval nagyobb, 0,42 magnitúdós kitakarásra számíthatunk, de ki tudja, hogy derült lesz-e az ég? Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, jobb ma egy kis napfogyi, mint holnap egy borult, használjuk ki az alkalmat! Napvadászatra fel!

Szerző: Világos Blanka, Amatőrcsillagász, Tudományos segédmunkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló

📸 Borítóképen: A 2015-ös részleges napfogyatkozás, ekkor már jócskán túlhaladt az árnyék a maximális kitakaráson, a holdperem mellett egy napfolt ül. Most ennél is kisebb fogyatkozásra számíthatunk. A felvételt Kocsis Antal készítette 2015 március 20-án, 11:46-kor. Forrás: www.eszlelesek.mcse.hu