Támadásba lendült a hadisten! – a vörös bolygó vonzásában II.

Csillagvizsgáló Svábhegyi

Sorozatunk előző részében az ókori ember képzeletvilágával ismerkedhettünk meg a Mars bolygóval kapcsolatban. Ahogyan a hosszú téli estéken, a tűz körül ülő embereknek múzsája volt a csillagos ég, úgy a ma íróinak is ihletet ad a felénk boruló bársonyfekete kristálygömb. A tudományos fantasztikus irodalomra, a legnagyobb hatással a világűr van, nem csoda, hogy a Mars bolygó is gyakori sci-fi téma. Mi is az intelligens marsi élet, és a tudományos fantasztikum világába fogunk elkalandozni jelen cikkünkben.

A Mars-irodalom egyik legemlékezetesebb korai alkotása a H. G Wells által írt Világok harca. A klasszikusnak számító mű a tizenkilencedik század végét élő Angliában játszódik, ahová marslakók érkeznek. Akkoriban még nem New-Yorkra és Washingtonra fájt az űrlények foga, mint manapság. Hiszen az angol író korában még a Brit Birodalom volt a Föld legerősebb állama.

Wells regényének újszerűsége, hogy a Mars sci-fi történetében először dolgozik nem humanoid marslakókkal, akik ráadásul gonosz szándékkal kolonizálják a Földet, és pusztítják az embereket. Az idegenek ágyukkal a világűrbe lőtt kapszulákban utaznak, majd egyszerűen becsapódnak a Földbe országszerte. Teljes káosz uralkodik, senki nem tudja, miért érkeznek. A bizonytalan állapotnak hamar véget vet a kapszulákból előtörő kegyetlen hősugárnyaláb. A hadsereg gyorsan felmorzsolódik, London sem állhat ellen a támadó tripodoknak: Így nevezik a könyvben azokat a háromlábú közlekedési eszközöket, melyekben a marsiak közlekednek. A gépekre azért van szükségük, mert a rendkívül intelligens lények az evolúció során egy hatalmas fejjé fejlődtek. Testük többi része olyan fejletlen, hogy helyváltoztatásra már csak a technológia segítségével képesek.

A szárazföldi hadsereg pusztulása után a flotta is csúfos kudarcot vall. Anglia elveszett, már-már a kontinens van veszélyben, mikor az űrlények szembe kerülnek legnagyobb ellenségükkel, mely erőfeszítés nélkül térdre kényszeríti őket. A történet végét nem szeretnénk „lelőni”, de annyit elárulhatunk, hogy az idei események még aktuálisabbá teszik az űrlények problémáját.

A tripodok hősugár ágyúikkal könnyedén elbántak bármely brit hadihajóval a történet szerint. Kép forrása: www.wargamer.com

A mű rengeteg feldolgozást ért meg. Orson Welles rádiójátéka a harmincas évek végén állítólag komoly pánikot váltott ki Amerikában, mivel egy valóságos híradó formájában dolgozta fel a regényt. Néhány hallgató –a bevezetőt nem hallva – azt hitte, valóságos támadásról van szó, és az űrlények Washington porba rombolása után nyugat felé nyomulnak. A pánik pontos mértékéről azonban igen ellentmondásos beszámolók maradtak fent. A rádiójátékos bakit a nyomtatott lapok igyekeztek eltúlozni, hatalmas pánikról beszélve, hogy befeketíthessék az újnak számító vetélytársat.

Emellett Steven Spielberg 2005-ben készített filmet a regényből, Tom Cruise főszereplésével. A marsiak természetesen az USA keleti partján érnek Földet, újra borzalmas pusztítást végezve. A 132 millió dollárból készült film világszerte 600 milliós bevételt termelt, így igencsak nyereségesnek tekinthető, valamint a kritikusok is kedvező fogadtatásban részesítették.

H. G. Wells regénye kiszabadította a szellemet a palackból. A Mars felvette az emberi faj ellenségeinek otthont adó bolygó címet. Az intelligens marslakók által lakott bolygó általános közvélekedéssé vált a 19. sz. végén, melyhez Giovanni Schiaparelli megfigyelései adták az első tudományos alapot. Az olasz csillagász csatornákat figyelt meg a Marson, melyeket olaszul canali szóval nevezett el. A canali kifejezéstermészetes és mesterséges csatornát is jelenthet. Schiaparelli a maga részéről szkeptikus volt a hosszú, egyenes csatornaszerű képződmények mesterséges voltában, nézete szerint a bolygó természetes folyamatai is okozhatták. A mágikus canali szót azonban angol nyelvre a canals szóval fordították, melyet kizárólag mesterséges csatornára használnak. Gyorsan elterjedt a meggygőződés, hogy építményeik révén bizonyítékot találtunk a marsi civilizáció létezésére!

A csatornák szerepére is hamars magyarázat született. A Mars már kistávcsőben is száraz, sivatagi világra hasonlít színénél fogva. Emellett az évszakok váltakozásával változó méretű jégsapkák is megfigyelhetők a bolygó pólusain. Percival Lowell, a leghíresebb marscsatorna felfedező le is vonta a következtetést: a Mars haldoklik, globális szárazság uralkodik rajta, a fejlett civilizáció pedig a csatornák segítségével a sarkokról a mérsékelt és egyenlítői vidékek felé vezeti a vizet az öntözéshez. H. G. Wells regényében is a szárazságaz az oka a marsiak érkezésének, akik bármi áron új bolygót keresnek maguknak.

Így képzelték el a Marsi csatornákat a 19. század végén.(The Review, 10.27.1898)

         A csatornák létezésének elfogadása sohasem vált teljes körűvé. A legerősebb bizonyítékot ellenük a változatosságuk jelentette. Szinte minden megfigyelő kicsit más elrendezésben látta őket, sőt sok esetben óriási különbségek mutatkoztak. Mi volt hát az oka, hogy a marsi csatornák elmélete megszületett, majd ilyen nagy népszerűségre tett szert?

A válasz több tényezőtől is függhet. Az első megfigyelések alkalmával valószínűleg optikai csalódásról lehetett szó. A korban még gyerekcipőben járt a csillagászati fotográfia, így a megfigyeléseket elsősorban vizuálisan végezték. A maihoz viszonyítva kis felbontású távcsövek mellett sokszor órákig kellett egy csillagásznak a szemét erőltetni, hogy képet rajzolhasson a Marsról. A hosszú folyamatot ráadásul megnehezíthette a légkör remegése, és a bolygó időközbeni elfordulása is (a Mars valamivel több, mint 24 óra alatt kerüli meg tengelyét). Az első marsi csatornák nem is voltak egyenesek, mint a fenti rajzon látható, inkább sötétebb területeket összekötő hullámos csíkok. Ahogyan egyre népszerűbb lett a mesterséges eredet feltételezése, úgy váltak a csatornák egyenessé és szervezetebbé.

A későbbi megfigyelések esetében fontos lélektani tényező lehetett, hogy a megfigyelő „tudta”, hogy csatornákat kell látnia, így a képzelete becsapta, kivetítve azokat a bolygó halovány korongjára. A Mars korongján, a világos terra területeken, ahol a csatornákat látták, a bolygó kontrasztja rendkívül alacsony. A fényes, szemet fárasztó bolygó terra tarületein nehéz bármilyen alakzatot is megpillantani. A láthatóság határán sejlő alakzatok így meglehetősen bizonytalanok voltak. Az emberi szem ráadásul a fotografikus módszerekkel szemben hajlamos az egymás mellett levő sötét foltokat vagy alakzatokat egyetlen csatornává, ívvé összekötni. Amennyiben ez társul a csatornák lélektani várásával, érthető, hogy több kiváló szemű csillagász is élen járt a csatornák rajzolásában.

Másik fontos tényező lehetett, hogy a tizenkilencedik század második felében a Földön számos óriás csatornahálózat épült ki. Az 1860-as években került sor a Mississippi mentén a csatornarendszer kiépítésére, 1869-ben készült el az újkori Szuezi-csatorna és 1880-ban tettek először kísérletet a Panama-csatorna megépítésére. Nem csoda, hogy az akkor élő emberek kivetítették saját koruk építészeti jellemzőit más civilizációkra, ugyanezt megtettük később is számtalan esetben. Jó példa erre az utóbbi évtizedek idegen civilizációkkal kapcsolatos legfontosabb kérdése, a Fermi-paradoxon. A paradoxon lényege, hogy miért nem látunk fejlett civilizációkat a Tejútrendszerben. A Wright fivérek első repülésétől –mely másodpercekig tartott – mindössze hetven év telt el Neil Armstrong nevezetes holdralépéséig. Ha egy civilizáció ilyen gyorsasággal képes (csillagászati skálán még évezredek is szempillantásnak tűnnek) a technológiai fejlődésre, akkor miért nem látunk bolygókat kolonizáló civilizációkat? A Tejútrendszer évmilliárdok óta létezik, hol vannak a minket évmilliókkal megelőző fejlettségű fajok? Jelenleg úgy gondoljuk, hogy csak a galaxisunkban 160 milliárd (!) bolygó kering csillag körül, bőséges lehetőséget adva egy civilizáció felemelkedésére. Hol van hát mindenki? – tette fel a kérdést Fermi.

A hidegháborús korszakban a globális atomháborút gondolták a legnagyobb kockázatnak, mely kiírtja a felemelkedőben lévő intelligens fajokat. Mára azonban megtanultuk, hogy az atombomba árnyékában is fennmaradhat egy civilizáció. Ha az atomfegyverek nem, akkor mi nem engedi, hogy a civilizációk felemelkedjenek? Talán légkörüket teszik tönkre, saját éghajlatuk felborulását okozva? Nem tudjuk a választ, de azt igen, hogy saját (egyébként igen komoly) problémáinkat, társadalmi jelenségeinket szeretjük kivetíteni más társadalmakra is. Ez történt az 1800-as évek végén is, saját csatornaépítő projektjeinket gondoltuk a Marson megvalósulni.

Újra visszatérve a science fiction birodalmába, minden idők legnagyobb szuperhőse, Supermen is a Marson kezdte pályafutását. Legalábbis az a hős, aki mintául szolgált megalkotásához. Edgar Rice Burroughs elsősorban Tarzan megalkotásáról híres, de A Mars hercegnője című könyve is széles körben ismert. Az 1912-ben megjelent könyv egy virginiai háborús veteránról (John Carter) szól, aki egy sivatagi barlang csapdájába kerül, majd elveszti az eszméletét, és a Marson tér magához. A bolygó sivatagos, kihalt táj, de több intelligens faj otthona a regényben. Carter csodálatos tulajdonságokra tesz szert a gyengébb gravitáció révén, így a lassan kibontakozó, egész bolygóra kiterjedő háborúban kulcsszerepe lesz. A magát regényciklussá kinövő világ főszereplőjének sok tulajdonsága hasonlít az idegen bolygóról származó Supermenhez, és annak létrehozásában nagy szerepet is játszott. A könyvből film is készült, John Carter címmel.

John Carter a Tharkok társaságában. A helyi nyelven Barsroomnak nevezett bolygón nem csak a négykarú lények élnek, hanem vörös bőrű “emberek” is. A kép a fimből származik.

Felsorolni is lehetetlen lenne a megannyi világot, melyben külső szomszédunk kulcsszereplő. A közelmúlt nagy sikert aratott könyve Andy Weir: A Marsi című kasszasikere, melyből Mentőexpedíció címmel film készült. Érdekesség, hogy a film nagy részét Magyarországon forgatták. A NASA központul szolgáló Bálna hátterében a Hév is elhalad az egyik jelenetben.

Főhősünk, a Matt Damon által alakított Mark Watney a Marson reked az Ares 3 nevű expedíció tagjaként egy homokvihar következtében. Kénytelen egyedül túlélni a következő másfél évet, amelyben tudományos ismereteit és fergeteges humorát hívja segítségül (a több szabadidővel rendelkezők számára érdemes a könyvet is elolvasni, hiszen a tudományos részletekre sokkal alaposabban tér ki a mérnök végzettségű író). A könyv és a film mindvégig próbál a valóság talaján mozogni, amit többé-kevésbé meg is tesz.

Matt Damon a “Mars felszínén” a Mentőexpedíció című filmben. A kép a filmből származik.

A közelmúlt másik a Marson játszódó filmje az Emlékmás, Arnold Schwarzenegger főszereplésével (a filmből 2012-ben remake készült, mely végig a Földön játszódik). A filmben a marsi társadalom teljes mértékben alá van vetve a földi irányítóknak. A borzalmas mindennapok elől menekülni vágyó főszereplő emlékeket ültet be agyába, de hamarosan már nem tudja mi igaz és mi nem.

Szinte lehetetlen a Mars szerepét túlértékelni a tudományos-fantasztikus irodalomban, itt is csupán egy-egy fontosabb példát említhettünk meg. Az Olvasók valószínűleg maguk is fel tudnak idézni számos itt nem megemlített Marson játszódó könyvet vagy filmet. Amennyiben újakat szeretnénk megismerni az interneten hosszú listákat találhatunk.

Októberben ne felejtsük el saját magunk is felkeresni az oppozícióba kerülő vörös bolygót, akár csak szabad szemmel is. Minden csillagot túlragyogó fényét, sejtelmes, vörös színét és az egész égboltot uraló látványát nézve mi is kicsit átélhetjük megannyi könyv- és filmszereplő kalandjait. Cikksorozatunk következő részében a Mars űreszközök általi meghódítását járjuk körbe, sőt a jövő reménybeli településeinek életébe is bepillantást nyerhetünk!

A Svábhegyi Csillagvizsgáló az Óriás Mars estéi programsorozattal ünnepli a csodálatos Mars oppozíciót, mellyel kapcsolatos részletek a honlapon megtalálhatóak!

Szerző: Soós Benjamin, Tudományos segédmunkatárs / Csillagász bemutató
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló

📸 Borítókép: Jelenet a Mentőexpedíció című filmből