Szép csillaghullással búcsúzik az augusztus: jönnek az Alfa Aurigidák

Csillagvizsgáló Svábhegyi

A hullócsillagok, más néven meteorok a csillagos égbolt szabad szemmel is megfigyelhető legszebb tüneményei. A meteorrajok, amikor egy éjszaka adott irányból sok hullócsillag érkezik, különösen szép alkalmat adnak a megfigyelésükre. Augusztus utolsó estéjén (aug. 31) pedig egy visszafogott aktivitású, de váratlan kitöréseket is produkáló meteorraj, az Alfa Aurigidák örvendeztetnek meg minket! Vajon lesz idén kitörés?

Az Alfa Aurigidák meteorraj kitöréses természetének megértéséhez szükséges megismerkednünk a raj okozójával, és annak különlegességeivel. A hullócsillag rajokat a legtöbb esetben üstökösök okozzák, csupán néhány kivétel van, mikor kisbolygóról beszélhetünk szülő égitestként. A kométák Nap körüli pályájukon rendkívül sok port és gázt hagynak maguk után. Folyamatos és közel állandó pályán lévő keringésük miatt az általuk bejárt területe a világűrnek egyre koszosabb és koszosabb lesz, igazi kis porfelhőt alakítanak ki maguk nyomán.

Az izgalmak akkor kezdődnek, mikor a Föld keresztezi ezt a porfelhőt. Mivel az üstököspálya mentén, a Naprendszernek egy adott részében helyezkedik el ez az üstökösnyom, így a Föld is, keringése során saját pályájának ugyanazon szakaszán keresztezi azt újra és újra. Így alakulhat ki, hogy az adott hullócsillag rajok mindig az év ugyanazon napjaiban és ugyanott tűnnek föl. Mivel a Föld minden fordulat során ugyanazon a pályán halad át, így adott helyen mindig ugyanabba az irányba halad. Ez megmagyarázza, hogy évről évre miért mindig ugyanabból az irányból lépünk be a felhőbe, vagyis hogy miért ugyanott fogjuk látni az égen a meteorrajokat, mint az előző esztendőben.

Mi a különbség az eddigiekhez képest az Aurigidák esetében? A fő különbség a szülő-üstökös keringésében található. A legtöbb hullócsillagforrás maximum párszáz éves pályán kering a Nap körül (de például a híres Halley-üstökös mindössze 75-76 éves periódussal rendelkezik). Ezzel szöges ellentétben a C/1911 N1 (Kiess) nevű üstökös 2500 (+/-125) évente kerüli meg a Napot. Ennek során ellátogat a külső Naprendszer vidékeire is, egészen 50 000 Csillagászat Egység távolságra (a CSE vagy AU, az átlagos Föld-Nap távolságnak felel meg, vagyis 150 millió kilométer)! Ez hatalmas, 0,8 fényévnyi távolság. Míg a Naptól a Földig a fény nyolc perc alatt érkezik meg, addig az üstököshöz – amikor a legmesszebb jár – majdnem 10 hónapra van szüksége, hogy elérje az üstököst. Az üstökös jelenleg a Plutonál is sokkal messzebb jár.

Egy üstökös a NASA felvételén. Jól megfigyelhető mennyi port hagy maga után egy üstökös. Ez a por hozza létre később a meteorrajokat. Kép forrása: science.nasa.gov

Mivel ily ritkán teszi tiszteletét itt a belső Naprendszerben, így az általa generált meteorraj igen kaotikus. Ez azzal az egyszerű jelenséggel magyarázható, hogy mivel nem jön el újra és újra olyan gyakran, így a maga után hagyott porfelhő közel sem egyenletes sűrűségű. Ha egy évben egy ritkásabb hellyel találkozik Földünk, akkor mindössze pár hullócsillagot láthatunk, azonban ha egy évben egy sűrűbb csomóval találkozunk, akkor egy pár óráig tartó erős kitörést tapasztalunk. Ez azt jelentheti, hogy akár 1-2 percenkénti gyakorisággal gyönyörködhetünk a hosszú, fényes sárgás hullócsillagokban. Ilyenre az elmúlt évszázadban néhányszor került sor, mégpedig 1935-ben, 1986-ban, 1994-ben, 2007-ben és 2019-ben. Ennél sokkal korábban az Alfa Aurigidák nem is produkálhattak kitörést, hiszen az őket létrehozó üstökös 1911-ben látogatta meg a belső Naprendszert, mint azt névazonosítója is jelzi (C/1911 N1).

 Az 1986-os kitörésnek Tepliczky István is szemtanúja volt, aki így számolt be élményéről a Meteor folyóirat 1986 októberi számában:

„1986 szeptember elsején, hajnalban (aug. 31/1-én éjszaka) nagyon jó átlátszósági viszonyok mellett vizuális meteorészlelést kezdtem 0 óra UT körül. Az első óra inkább csak nézelődéssel telt el (nem utolsó sorban fáradságom miatt), azonban a meteor aktivitás is igen alacsony volt. 00-01hUT között mindössze két jelentéktelennek tűnő meteort jegyeztem fel. Éppen be akartam fejezni a megfigyelést, amikor 01:00UT-t követően igen látványos jelenségnek lettem szemtanúja. Mintegy „varázsütésre”, fényes, feltűnő sárga meteorok kezdtek hullani, valamennyien hosszú, maradandó nyomot hagyva. Az első rajtagot 00:47UT-kor jegyeztem fel, számuk 01:02UT után jelentősen emelkedett. 01:20UT környékén már 1-2 percenként hullottak a jellegzetesen élénksárga fényes meteorok, s nehéz megbecsülni mennyit nem láthattam az előzőek berajzolása miatt. Az óra második felében csökkent az aktivitás, ekkor 2-5 percenként lehetett látni egy-egy szép Alfa Aurigidát! Ez után erősen csökkent az aktivitás, az utolsó rajtagot 02:11.38UT-kor regisztráltam, ettől kezdve a raj aktivitása megszűnt. A legtöbb meteor 0 -1m fényes volt, a leglátványosabb 01:27:02UT-kor egy -4/-5m fényes tűzgömb volt, ami keresztülhasította az Oriont, és a pályája végén akkorát villant, hogy beleragyogott az egész égbolt. Jellemző az aktivitás élességére, hogy az előző éjszaka 3 észlelő kb. 4 óra alatt egy darab rajtagot sem látott!”

Az augusztusi Perseidák a NASA/JPL hosszú expozíciós felvételén. Az Aurigidák 1986-os kitörése hasonló meteorit számot produkált, de a hullócsillagok sárgában ragyogtak a zöld helyett.

A legtöbb meteorraj esetében nehéz előrejelzést tenni, de szerencsére az Aurigidák esetében ez valamelyest megtehető (bár jelen esetben is nehézkes). Az idei évre három előrejelzést találhatunk, mindhárom viszonylagos egyetértésben egymással (forrás: Molau S., Rendtel, J., 2009: A comprehensive list of meteor showers obtained from 10 years of observations with the IMO Video Meteor Network, WGN 37:4, pp. 98–121.). Ezek szerint az idei Alfa Aurigidák raj augusztus 31-én este, magyar idő szerint 23h 17m és 35m között fog tetőzni. Az óránként feltűnő hullócsillagok számát nehéz előre megbecsülni, de 50 és 100 közé teszik a források.

Az Aurigidák -a meteorrajok többségével ellentétben- rövid ideig tartó csúcsot hozhatnak létre. Ezen csúcskor látható hullócsillagok száma erősen függ a megfigyelő körülményeitől. Kép forrása: P. Atreya & A. A. Christou 2009

A ténylegesen megfigyelt hullócsillagok száma persze nagyon sok más egyéb tényezőtől függhet. Ilyen a környezet megvilágítottsága (vagyis városban vagyunk-e), de a légkör állapota és a Hold fázisa is. Ez utóbbi nem lesz sajnos segítségünkre, ugyanis igen közel helyezkedik majd el a hullócsillagok forráspontjához (avagy radiánsához). Ennek ellenére szerencsére a várható csúcs idején még nem lesz a horizont felett a Hold. A 23:45 körül kelő Hold ráadásul 35%-os sarló, aminek felkelés után sem lesz túl zavaró a fénye.

A korai és holdmentes csúcsidőszak azonban azzal is jár, hogy maga a radiáns is mindössze tíz fok magasan lesz. Ez azt jelenti, hogy a hullócsillagok egy nagy hányada a horizont alatt marad, így nem lesz látható. Ennek ellenére több mind felük szépen kivehető lesz. Bár a hullócsillagraj radiánspontja északkeleten lesz, ennek ellenére a hullócsillagok többségét a horizont fölött kb. 30-60 fokkal figyelhetjük majd meg figyelhetjük majd meg.

Ha hasonló élményben szeretnénk részesülni hét, mint Tepliczky István 1986-ban, akkor mindenképp próbálkozzunk a megfigyeléssel augusztus 31-e estéjén. Ehhez semmi több nem kell, mint egy viszonylag nyílt és tiszta keleti horizontú megfigyelőhely, ami a közvetlen lámpáktól mentes (városszéle, rét, hegytető, vagy akár emeletes ház teteje). A kényelmes megfigyeléshez javasoljuk a döntött támlájú nyugágyat, és a jó meleg ruházatot a hűvös augusztus estékre. A hullócsillagok szabad szemmel látszanak a legszebben, de ha viszünk egy binokulárt, a kelő Fiastyúkot is üdvözölhetjük a keleti horizonton.

Az észak-keleti horizont a nagy éjszakán, a csúcs környékén. A kép a Stellarium program segítségével készült.

Szerző: Soós Benjámin, Tudományos segédmunkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló

A borítókép forrása: NASA JPL

Tetszett a cikkünk? Olvasd el ezt is! Két új exobolygót fedeztek fel amatőr kutatók közreműködésével