Rövid nyári éjszakák hosszú meséi: csillaglegendák a nyári égen

Csillagvizsgáló Svábhegyi

I.rész

Az évszakok hatalmas kereke újra fordul, így lassan beköszöntenek a meleg, de rövid éjszakák. Az amatőrcsillagász ilyenkor egyszerre örül és szomorkodik. Örül, mert a felhők egyre többször adják át a helyüket a milliónyi csillagnak, és mert az észlelés is egyszerűbb pulóverben, esetleg egy vékony dzsekivel a forró augusztusban, mint a csontig hatoló hidegben. Ugyanakkor kissé szomorú is, hiszen nyáron a Nap olyan hosszú ideig ragyog az égen, hogy az esti észlelésbe belefelejtkezve, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy már világosodik az ég alja. Szerencsére azonban a rövid éjszakákért kárpótol a sok derült idő, és a nyári éjszaka számtalan látványossága. Cikksorozatunkban ezek közül igyekszünk bemutatni a szabad szemmel legkönnyebben megfigyelhetőket, a csillagképeket. Előjáróban fontos megjegyezni, hogy ezek az alakzatok nem igazi égitestek. Csillagaik véletlenszerűen helyezkednek el a térben, sok esetben egymástól hatalmas távolságra, csupán a véletlen folytán látszanak hasonló irányban a Földünkről tekintve.

Az animáción látható, hogy az Orion csillagképet körbejárva az felismerhetetlenné válik. GIF forrása: https://makeagif.com/gif/the-orion-constellation-in-3d-_PLPqG

A Nap járásából adódóan minden évszak saját csillagképekkel rendelkezik. Emiatt beszélhetünk nyári, őszi, téli és tavaszi csillagképekről. Van azonban egy egyedi csoportjuk, az úgynevezett cirkumpoláris csillagképek. Ezek minden évszakban megfigyelhetők a mi szélességi körünkről. Közéjük tartozik a mindenki által ismert Göncölszekér (Nagy Medve csillagkép), vagy a félelmetes Sárkány. Azonban most nem róluk regélünk majd, hanem a nyári csillagképek csodálatos világába teszünk egy rövid látogatást.

A Nagy Nyári Háromszög és három csillagképe. Forrás: www.adirondackskycenter.org

A nyári égre felnézve először a Nagy Nyári Háromszöget vehetjük észre. Az alakzat nem egy csillagkép, hanem a nyári ég három legfényesebb csillagát magába foglaló alakzat. Legfényesebb tagja a Lant csillagképben tündöklő Vega, a második a Sas csillagképben ragyogó Altair, a harmadik pedig a Hattyú farkán utazó Deneb.

A Vega a piciny Lant (latinul: Lyra) csillagkép legfényesebb csillaga. Mint annyi csillagkép esetében itt is több eredettörténetet ismerünk. A legelterjedtebb szerint Hermész lantját láthatjuk az égen. Hermész a görög mitológiában Zeusz hírnöke volt Irisz mellett. Míg Irisz nem rendelkezett más szereppel, így kevés történet szól róla, Hermész személyisége részletesen ismert. Ez annak köszönhető, hogy Hermész nem csak hírnők, de furfangos tolvaj, szenvedélyes dalnok és csínytevő isten is egyszemélyben.

A Lant csillagkép ábrázolása. Gérard Mercator, globe céleste, 1551

Apja az újra és újra félrelépő Zeusz, anyja pedig a pleiaszok közül a legidősebb és legszebb, Maia. Érdekesség, hogy a május hónapnév is tőle származik, mivel a rómaiak egy ősi termékenység istennővel azonosították később személyét. A csínytevő Hermész történetében az istent születése éjszakáján bepólyálta anyja, majd kimerülten álomba merült. Azonban a kis istent nem olyan fából faragták, hogy tétlenül átaludta volna az éjszakát, mint más csöpp istenek. Ahogy anyja álomba merült, lerúgta magáról a takarót és a lábaira nőtt szárnyakkal elindult, egészen Thesszáliáig meg sem állva. Ott megtalálta félelmetes bátyja, Apollón csordáját. A csodálatos marhák megtetszettek neki, így gyorsan tervet eszelt ki a csavaros eszű isten. A teheneket nem előrefelé hajtotta el, hanem hátrafelé kezdte terelni őket, hogy a nyomok mindig a másik irányba mutassanak, mint azt feldühödött bátyja gondolná. Miközben a teheneket hajtotta, egyet le is vágott közölük, beleit pedig egy teknősbéka páncéljára feszítette. Hét húrt tett rá, Pléioné lányainak száma szerint. Így született meg a lant, és a tolvaj isten vidáman dalolva haladt tovább. Apollón, amint észrevette barmainak eltünését, nyomozásba kezdett. A csel ellenére sikerült megtalálnia a tolvajt, és meg is vádolta a csecsemő istent. Természetesen Hermész addigra már a pólyából nézelődött ártatlanul, így anyja nem hitte el Apollón vádját. Hermész félénken, megjátszva védekezett:

-Te Apollón, hatalmas és daliás isten vagy, és úgy vádolsz engem, a gyenge csecsemőt – hízelgett panaszkodva Hermész. Végül az ügy mégis Zeusz elé került, aki már-már hajlott Apollón pártját fogni a bizonyítékok alapján, amikor Hermész elővette a lantját és elkezdett játszani rajta. Apollón, aki a költészet istene is volt, egészen elragadtatva hallgatta öccsét, amint énekel. Ekkor alkut ajánlott öccsének: a lantért cserébe megbocsájt, sőt Hermész a csordát is megtarthatja. A furfangos Hermésznek nem is kellett több, belement az alkuba. Hermész és Apollón azóta is igazi mintatestvérek és legjobb barátok.

A teknősbékapáncélból készült lant története azonban itt nem ér véget. Apollón fiának, Orpheusznak adta a lantot, aki minden idők legjobb énekesévé vált. Orpheusz éneke mindenkit megigézett, az állatok együtt hallgatták a zenész által előcsalt dallamokat, sőt a folyók is megálltak, hogy hallgassák a trák származású énekest (egyesek szerint Orpheusz trák volt, mások szerint Apollón és Kalliopé, a legidősebb múzsa közös gyermeke). Orpheusszal és az argonautákkal a lant az akkor ismert világ minden határát bejárta. Az argonauták a trójai háború előtti nemzedék tagjai voltak, akik egy Argosz által készített hajóval az aranygyapjú megszerzését tűzték ki célul. Számtalan kaland után sikeresen elvégezték feladatukat. Hazafelé azonban a szirének szigete mellett is el kellett haladniuk. A sziréneket Odüsszeusz történetéből is ismerhetjük. A madártestű, de asszonyi fejjel rendelkező lények csodálatos énekükkel csaljál szigetükre áldozatukat, hogy ott felfalják őket. Hőseink a borzalmas, de ellenálhatatlan lényektől Orpheusz zenéjével menekülhettek meg, ugyanis az még a szirének hangjánál is csodálatosabb volt.

Orpheusz vezeti fel kedvesét az Alvilágból. Emil Neide festménye

Később a lant az alvilágot is megjárta. Ugyanis mikor a már otthon élő Orpheusz kedvesével a reggeli harmattól csillogó fűben tácolt, Eurüdiké egy kígyóra lépett. A kígyó mérge azonnal megölte a lányt, Orpheusz pedig összetörve hullott kedvese mellé. Bánatában énekelt, majd ráeszmélt, hogy nem tud kedvese nélkül élni, ezért az alvilág felé vette irányát, tudva, hogy nincs vesztenivalója. Hádész, az alvilág kőkemény ura még soha senkit nem engedett fel, de mikor Orpheusz siratóénekét meghallotta, még ő is meglágyult. Egy feltételt szabott a sirató férjnek a lányért cserébe, miközben a felső világba mászik felfelé, soha nem tekinthet hátra, hogy felesége követi-e, így bizonyítva, hogy bízik az istenben. A hosszú út során nem is tekintett hátra a dalnok, egészen az alvilág kapujáig. Ott elfogta a kíváncsiság, és hátratekintett. Ekkor láthatta utoljára kedvesét, mert a sértődött isten visszarántotta Eurüdikét.

Hősünk teljesen összetört a veszteségtől, és vándorolni kezdett a világban. Végül Trákiában telepedett le, ahol a helyi lányok kezdték szerelmükkel ostromolni, ám ő mindet visszautasította bánatában. Ekkor a feldühödött lányok köveket ragadva próbálták megölni. Csodálatos módon a kövek is meglágyultak a zene hatására. Végül széttépték a szerencsétlen sorsú zenészt. Testrészeit a Múzsák szedték össze és temették el. Kérésükre Zeusz a lantot az égre helyezte, ma is emléket állítva az alvilág őreinek szívét is meglágyító zenésznek.

Briton Riviére (1840-1920) Ganümédész elrablása című festménye

A Nagy Nyári Háromszög második csillaga az Altair. A csillag a Sas (Aquila) csillagkép legfényesebb csillaga, mely szintén gazdag mitológiával rendelkezik. Egy történet szerint a sas jutalomból került az égre. Ugyanis Zeusz beleszeretett a csodás szépségű fiúba, Ganümédészbe. A fiú Trósz, az első Trójai király gyermeke volt. Zeusz a sasnak parancsolta meg, hogy ragadja fel az égbe Ganümédészt, hogy az istenek pohárnokává tegye, és így mindig mellette lehessen. Ganümédész, mint a Vízöntő (Aquarius) csillagkép került fel az égre, közvetlen a Sas csillagkép mellé.

Egy másik történet a hitvesi szerelemről és hűségről szól. Merops, Kós sziget királya gyönyörű nimfa feleségével uralkodott, míg az el nem hagyta Artemisz istennő tiszteletét. A dühös vadászistennő nyilaival akarta megölni Echemeiát, a nimfát. Perszephoné, az alvilág királynője megsajnálta, és még élve ragadta el a vétkest, mielőtt a szőrnyű nyilak megsebezhették volna. A magányosan maradt Merops vigasztalhatatlan volt, már-már az öngyilkosságot fontolgatta, amikor Héra könyörületességből az égre helyezte őt, de sas alakjában, hogy véletlenül se bánkódhasson mindörökre elveszett felesége után.

Léda és a hattyú, görög szobor

Egy másik eredettörténet már összekapcsolja a Sas csillagképet a Nagy Nyári Háromszög harmadik csillagának, a Deneb csillagképének történetével. A Deneb a Cygnus vagy a Hattyú csillagképben van, mely a nyári ég legjellegzetesebb és leggyönyörűbb csillagképe. Kereszt alakja könnyen felismerhető: A kereszt tetején ül a Deneb, mely valójában a Hattyú farkát alkotja, a kereszt szára pedig a Hattyú hosszú nyaka. Ebben a történetben ismét Zeusz egy félrelépésével találkozhatunk. Zeusz ezúttal Lédába, Tündareósz spártai király feleségébe szeret bele, aki nem hajlik a nászra. Zeusz ekkor cselt eszel ki, és megparancsolja Aphroditénak, hogy sas formájában üldözze őt, Zeusz pedig egy menekülő hattyú formáját veszi fel. Így a főisten egy rémült madárként menekülhet Léda ölébe, aki megvédi a rettenetes sasmadártól. Mikor Léda elalszik, Zeusz nászt ül vele, és teherbe ejti. Léda végül egy tojást hoz világra, melyből a világtörténelem legszebb leányzója, Heléna kel ki. Az ő rabulejtő szépsége okozza majd a trójai háborút is…

A sasról egy egészen más legenda is fennmaradt. Ez a történet azonban nem a szerelemről és az elvesztett hitves utáni vágyakozásról szól. Prométheusz a titánok második nemzedékének tagja, az egyike azoknak, akit Zeusz nem zárt vagy száműzött az alvilági Tartarosz félelmetes szakadékába. Prométheusz az ember teremtője, így jóakarója is. Azonban ezért sokat kellett szenvednie. Kezdetben ugyanis az emberek úgy éltek, mint az állatok. Nem ismerték a földművelést, az írást és a civilizáció egyetlen vívmányát sem. Prométheusz ezért ellopta az isteni tüzet Héphaisztosz, az istenek kovácsának műhelyéből, és az embernek adta. Zeusz erre haragra lobbant, és visszavette az emberektől a tüzet, hogy azok nyersen egyék a húst. Prométheusz azonban újra az emberek pártjára állt, és azt a tanácsot adta nekik, hogy mutassanak be áldozatot az isteneknek. Az emberek meg is tették, és Prométheusz tanácsára az áldozati húst két tálra tették. Zeusz, mikor megérezte a kellemes illatot, megörült és leszállt az égből. Ekkor Prométheusz felajánlotta az egyik tálat a főistennek. Zeusz sejtette a cselt, de kiválasztotta a zsírral letakart ételt. Mikor rájött, hogy a zsír alatt csak csontok vannak és a hús az ínakkal letakart másik tálban van, éktelen haragra gerjedt.

Carl Bloch (1834–1890) Prométheusz kiszabadítása című festménye

Elhatározta, hogy sem Prométheusz, sem a tanácsára hallgató ember nem maradhat büntetlen. Az embert az első nő megteremtésével büntette, aki később minden rosszat szabadított az ember fejére. A jóakaró Prométheuszt pedig egy sziklához láncolta a Kaukázusban. Ám nem csak az időjárás viszontságait kellett kiállni a fiatal titánnak, hanem egy sas kegyetlen lakomáinak is áldozatává vált. A sas minden nap eljött, kitépte és megette Prométheusz máját, amely minden este újranőtt. A büntetés harmincezer évig tartott volna, de Héraklész harminc évvel később megölte a sast, és kiszabadította a titánt. Zeusz mégsem gerjedt haragra, mivel Héraklész a kedvenc fia volt, aki így öregbíthette hírnevét a szörnyűséges sas megölésével. Végül a sast Zeusz az égre helyezte.

A Nyári Háromszög két csillagához kapcsolódik egy régi kínai történet is, mely a szerelmesek kitartásáról és epekedéséről szól. A legalább 2600 éves történetet a kínaiak a mai napig ismerik, és megünnepelik a hetedik hónap hetedik napján (a kínai naptár holdalapú, így az ünnep a mi naptárunk szerint csúszkál).

A Nagy Nyári Háromszög és területe. Könnyen megtalálható az Altair és a Vega csillag, melyekhez a következő történetünk kapcsolódik. Forrás: Nasa.gov

A Qixi fesztivál hagyománya szerint Niulangot (az Altair csillag) és két gyermekét (a β Aquilae és γ Aquilae két szomszédos csillagát) elválasztja egy hatalmas folyó a szeretőjétől és gyermekei anyjától, Zhinütől (Vega csillag). A szerelmespár minden éjjel epedve vágyakozik a másikért, de évente mindössze egyszer találkozhatnak. Ez a Qixi fesztivál alatt történhet meg, ezt ünneplik a boldog kínai párok. Aki pedig járatos valamennyire az csillagképek ismeretében, ki is találja, hogy ez a folyó nem más, mint a Hattyú csillagképet is átszelő, A Lantot és a Sast elválasztó Tejút…

Bár számtalan más történet is tartozik még mindhárom csillagképhez, de most nézzük meg a nyári égbolt két kisebb konstellációját is!

A Vulpecula 1825-ös ábrázolása. Forrás: wikipédia.com

A Nagy Nyári Háromszög három csillagképe között helyezkedik el két halovány alakzat, a Kis Róka (Vulpecula) és a Nyíl (Sagitta). A Kis Róka csillagkép újkori, a közeli 17. században született meg. Johannes Hevelius lengyel csillagász alkotta meg Vulpecula Cum Ansere (Kis róka Lúddal) néven. A róka a szájában tartotta az elcsent libát, de a mai ábrázolásokból már kikopott a liba, és hivatalosan csak Vulpecula csillagkép maradt. De a róka fejénél lévő csillag az Anser nevet kapta, mely ludat jelent.

A Nyíl görög eredetű csillagkép, legendája szorosan kapcsolódik az eddig megismert történetekhez. A legelterjedtebb változat szerint Héraklész akkor lőtte ki nyilát, amikor Prométheuszt megszabadította a kínzó sastól. Mások szerint azonban a hatodik próbája során a vérszomjas sztümphaloszi madarak ellen lőtte ki…

Ez azonban már egy másik történet, mellyel a következő részben ismerkedhetünk meg. Addig is használjuk ki a derűs éjszakákat és keressük fel magunk is a régi idők embereinek történeteit megőrző égboltot, és keressük fel e fenti legendás csillagképeket!

Szerző: Soós Benjámin, Tudományos segédmunkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet