NASA innovációkkal a földi élet fejlődéséért

Csillagvizsgáló Svábhegyi

Lézerektől a roverekig – sokszor az életünk jóval több területén használjuk a NASA technológiáját, mint azt elsőre gondolnánk. Fejlesztéseik az emberi felfedezés és a tudomány határainak feszegetése mellett a földi életünket is modernebbé teszik; gondoljunk például a drónokra vagy az önvezető autókra. A NASA sokszínű küldetései az életünket megkönnyítő eszközök ezreinek megalkotásához és finomításához járultak hozzá.

A NASA Mars Helicopter modelljének 2019. február 14-i felvétele. Az alumíniumból készült talapzat, valamint az oldalsó és keresztgerendák mind a helikopter lábait védik. Ezeknél fogva rögzítik majd az idén nyáron induló Perseverance marsjáróhoz. (© NASA/JPL-Caltech)

A 2020-ban publikált legfrissebb Spinoff gyűjteményükben a legújabb fejlesztések tucatjait sorakoztatják fel, melyek jelentős része az önvezető égi és földi járművek vonalán mozog. A teljes kiadvány ide kattintva megtekinthető (angol nyelven).

„Mérnökeink, kutatóink és technológusaink a Holdat, valamint a jövőben a Marsot célzó Artemis küldetésekhez szükséges eszközök fejlesztésén dolgoznak, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a Földön is van feladatunk” – mondta Jim Reuter, a NASA Space Technology Mission Directorate (STMD) egyik vezetője. „Legyen szó az űrbe tervezett technológiák újfajta felhasználásáról, vagy a repüléstechnika modernizációjáról és innovációjáról, a munkánk hatalmas mértékben járul hozzá a földi közlekedési technológia fejlődéséhez – az orvostudományról, környezetvédelemről és a közbiztonságról nem is beszélve”.

Lássunk néhányat a Spinoff-ban bemutatott, legizgalmasabb technológiákból (zárójelben a Spinoff katalógusbeli oldalszámával):

  • Idény nyáron, várhatóan július 30-án indul a Perseverance marsjáró, mellyel együtt utazik majd a NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) Mars helikoptere is. A különleges marsi helikopter technológiai fejlesztéseinek köszönhetően alkottak masszív, autonóm mezőgazdasági drónokat, melyekkel a termőföldeket végigpásztázva maximalizálható a termelés. (108. oldal)
  • Olaj- és gázipari felhasználáshoz igazítják a JPL mérnökei fejlesztette metanol alapú üzemanyagcellákat, melyekkel csökkenthető a fúrás közben felszabaduló, erősen üvegházhatású metángáz kibocsátása (112. oldal)
  • A JPL laboratóriumaiban évtizedekig fejlesztett fémes üveget erőművekben is hasznosítják különleges bevonatként, melynek segítségével elkerülhetőek a vészleállások, ezzel pedig többmillió dollárral kevesebbe kerül az üzemeltetésük. (138. oldal)
  • Az egyre nagyobb sávszélességű űrbéli kommunikáció igénye megfizethető, ultragyors lézertechnológiák kidolgozásához vezetett, mely többek között az űrből twitterező Nobel-díjas kutatók munkáját is támogatta. (152. oldal)
  • A JPL hozzájárult továbbá egy roppant hatékony kommunikációs protokoll szimulációjához, melyet űrhajók fedélzeti számítógépeihez terveztek. Ezt a protokollt aztán különböző szuperszámítógépek, adatközpontok és az automatizálás iparágaiban is átvették. (128. oldal)
  • Különleges kialakítású masszázsfotel, mely a súlytalanságban lebegő űrhajósok esetén megfigyelt testtartások kutatási eredményeit felhasználva nyújt igazán relaxáló élményt. (92. oldal)

    A Mars Helicopter technológiájának adaptációjával kifejlesztett Quantix, amellyel mezőgazdasági területeket lehet felmérni. A Quantix függőlegesen indul, majd az oldalára fordulva, szárnyainak segítségével önműködően navigál az előre beállított területet végigpásztázva. (NASA Spinoff)

„A technológia egy eszköz. Olykor azonban a tervezettnél jóval messzebb vezet, az egy adott célra kifejlesztett NASA technológiák pedig egészen új felhasználási módokat találnak maguknak az iparban és a mindennapi életünkben” – tette hozzá Daniel Lockney, a NASA Technology Transfer programjának vezetője. „Ennek eredményeképpen a fejlesztéseink nem csupán a földi életminőséget javítják, de munkahelyeket teremtenek, pénzt takarítanak meg, sőt, akár életeket mentenek”.

A Spinoff publikációban helyet kapott a Spinoffs of Tomorrow, jövő technológiáit bemutató fejezet is, melyben 20 olyan NASA fejlesztést mutatnak be, melyek licence megvásárolható. Közéjük tartozik például egy nanoszenzor tömb, mely képes „kiszagolni” a betegségeket, egy aszály felmérő és előrejelző rendszer, valamint egy számítógépes megfigyelő rendszer is, amely jelzi, ha hackerek próbálnak betörni a hálózatunkra.

A Spinoff bemutatja az ügynökség technológiaátadási programjának sikereit, mely a NASA fejlesztéseinek lehető legszéleskörűbb felhasználásáért felel, különböző partnercégek és ipari licencszerződések alkalmazásával. Így biztosítják, hogy a NASA küldetéseinek és kutatásainak támogatása az egész bolygó hasznára váljon.

Forrás: NASA JPL

Szerző: Pál Bernadett, tudományos segédmunkatárs, bemutató csillagász