Mi maradt utánunk a Holdon?

Csillagvizsgáló Svábhegyi

Egy amerikai nonprofit szervezet adatbázisba rendezi azokat a tárgyakat, amelyek az ember tevékenységének köszönhetően kerültek a Holdra. A közel 200 tonnányi emberi „hagyaték” nagy részét természetesen űrjárművek darabjai és holdautók teszik ki, de akad számos olyan tárgy is, amelyről eszünkbe sem jutna, hogy eljuthatott a Holdra, vagy éppen, hogy ott maradt.

A For All Moonkind nevű szervezet az űrben található, ember által hátrahagyott örökség védelmét tűzte ki célul. Weboldalukon megtalálhatjuk az elmúlt bő fél évszázad összes Holdra irányuló küldetésének legfontosabb adatait, melyek között azok a tárgyi emlékek is szerepelnek, amelyet az űrhajósok hátrahagytak.

A Holdon maradt tárgyak között az egyik legismertebb az a zászló, amelyet az Apollo 11 űrhajósai, az első sikeres emberes Holdra szállás végrehajtói helyeztek el az égitest felszínén. Edwin Aldrin tisztelgett a csillagos-sávos lobogónak, Neil Armstrong pedig lefényképezte a történelmi pillanatot. Ezt követően egyébként további öt alkalommal – minden sikeres holdra szálláskor – tűztek ki amerikai zászlót a Holdon. A Holdon vígan lobogó zászlót természetesen nem a holdi szél feszíti ki, hiszen ott nincsen levegő. A zászló függőleges rúdja mellett egy vízszintes merevítő is feszül a felső éle mentén, enélkül gyűrötten konyulna le a légkörmentes égitesten.

EDWIN ALDRIN ÉS AZ ELSŐ AMERIKAI ZÁSZLÓ A HOLDON. FORRÁS: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Buzz_salutes_the_U.S._Flag.jpg

Szintén Armstrong és Aldrin hagyta hátra azt a medált, amellyel két kollégájukra, a szovjet űrprogramban való részvételük során tragikus körülmények között elhunyt Jurij Gagarinra és Vlagyimir Komarovra emlékeztek. Egy fiatalon elhunyt űrhajós előtt tisztelgett az Apollo 12 legénysége is, amikor az amerikai Clifton Williams pilótajelvényét helyezték el a Holdon. Az Apollo 15 asztronautái pedig a belga művész, Paul Van Hoeydonck „Fallen Astronaut” című alkotását vitték fel a Holdra és mellé helyeztek egy listát, amely az űrverseny során elhunyt társaik nevét tartalmazza. A szomorú emlékek között ott vannak Eugene Shoemaker hamvai is: az űrgeológia kiemelkedő alakja Ausztráliában autóbaleset áldozata lett, hamvainak egy részét a Lunar Prospector űrszonda vitte fel a Holdra.

A LUNAR PROSPECTOR VITTE A HOLDRA EUGENE SHOEMAKER FÖLDI MARADVÁNYAINAK EGY RÉSZÉT. FORRÁS: https://moonregistry.forallmoonkind.org/apollo-10-crewed-lunar-orbit-3-2-2-6-2/

Míg egy zászló kitűzése vagy egy emléktárgy elhelyezése ünnepélyes pillanat lehetett a holdsétát tevő űrhajósok számára, addig a golflabdák, amiket az Apollo 14 űrhajósa, Alan Shephard hagyott a Holdon, inkább humoros emléknek tekinthetők. Az Apollo 16 küldetés során a Holdra lépő Charlie Duke – aki egyébként a legfiatalabb ember, aki eddig a Holdon járt – pedig egy személyes tárgyat, családja fényképét helyezte el a Hold felszínén. Bár Duke a fotót egy műanyag tokba helyezte, a jövő Hold-utazói nem fogják a fényképet épségben találni, mivel az ultraibolya sugárzás és a mikrometeoritok már minden bizonnyal megrongálták azt.

ELEN SHEPHARD, AZ ELSŐ EMBER, AKI EGY MÁSIK ÉGITESTEN GOLFOZOTT. FORRÁS: https://moonregistry.forallmoonkind.org/apollo-10-crewed-lunar-orbit-3-2-4-2-2/

Akadnak égi kísérőnkön olyan tárgyak is, amelyeket nem személyes indíttatásból, és nem is tudományos céllal hagytak ott az űrhajósok. Az Apollo 11 legénysége például utasítást kapott számos olyan tárgy „kidobására”, amelyre a Földre való visszatérés során már nem volt szükségük. Ezek között voltak a Hold felszínén végzett munka során használt mintavételi eszközök, az az űrruha és cipő, amelyben a Hold felszínére léptek; az a tok, amelyben a Holdra kitűzött zászlót szállították, valamint a kamera is, amelynek segítségével az egész világ értesülhetett az első holdraszállásról. Az Apollo küldetésekből hátrahagytak továbbá ürüléket, vizeletet és hányást tartalmazó zacskókat is, amelyek ma is érdekesek lennének a tudósok számára, ha valaha visszajutnának a Földre. A minták elemzésével ugyanis rengeteget megtudhatnánk arról, hogyan hatott az űrutazás az űrhajósok szervezetének működésére és mit fogyasztottak az asztronauták az űrben.

A HOLDON MARADT 12 PÁR ŰRCIPŐ IS, MELYET AZ ÉGITESTRE LÉPŐ ŰRHAJÓSOK VISELTEK. FORRÁS: https://moonregistry.forallmoonkind.org/apollo-10-crewed-lunar-orbit-3-2-3/5/

A Holdon maradt tárgyakat tartalmazó adatbázis számos érdekességet tartogat a nagyközönségnek és a tudomány képviselőinek egyaránt. A weboldal szerkesztői arra bíztatnak mindenkit, hogy ha a holdutazásokhoz és a Holdon hagyott tárgyakhoz kapcsolódóan valakinek személyes története, illetve további információja van, akkor azt juttassa el számukra, hogy ezáltal egy interaktív gyűjtemény alakulhasson ki.

Forrás: https://moonregistry.forallmoonkind.org/

Szerző: Jurecska Laura, Tudományos segédmunkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló

📸 A borítóképen: Közelkép a Hadley-Apennine leszállóhelyen a Holdon hagyott emléktábláról, amelyet 14, már elhunyt NASA űrhajós és szovjet űrhajós emlékére hagytak ott. Az apró, emberszerű tárgy egy elesett űrhajós/kozmonauta alakját ábrázolja. Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/File:Fallen_Astronaut.jpg