Az Esthajnalcsillag, azaz a Vénusz bolygó a hetekben kérkedően ragyog az esti égbolton. Napnyugta után magasan a nyugati égen látszódó, tündöklő fehér égitest. Túlragyog minden csillagot és megigézi az embert.
A bolygó a napokban, március 27-én ér pályájának és így fázisának legnevezetesebb pontjába, a dichotómiába.
Ez azt jelenti, hogy éppen egy félvénuszt figyelhetünk meg távcsővel.
Félvénuszt?
Ismerkedjünk meg egy kicsit a Vénusz fázisaival!
A Vénusz meglepő módon a Holdhoz hasonló fázisokat mutat; van vénuszsarló, félvénusz és telivénusz is.
Ez azért lehetséges, mert belső bolygó (közelebbi pályán kering a Naphoz, mint a Föld) és ezért folyamatosan változik, hogy mennyit láthatunk a megvilágított és mennyit a sötét, éjszakai oldalából.
Azonban a Holddal ellentétben jóval hosszabb időközönként, 584 naponta kerül ugyanabba a fázisba.
Noha csak 225 (földi) nap alatt kerüli meg csillagunkat, a Föld is halad pályáján a Vénusz mozgása közben, így összességében hosszabb idő alatt ér hozzánk képest ugyanabba a helyzetbe ez a bolygó (ez a bolygó úgynevezett szinodikus keringési periódusa).
A Vénuszt akkor látnánk teljesen megvilágítottnak, “televénusznak”, mikor a Nappal átellenes oldalon helyezkedik el.
Tökéletesen teljes fázisban azonban nem vagyunk képesek mi, a Földről megfigyelni, hiszen ekkor pont a Nap mögött látszana!
Ahogy a mi szemszögünkből figyelve távolodik a Naptól, egyre kisebb megvilágítottságban látjuk a bolygót - egyre több része fordul felénk az éjszakai oldalából. A telivénusz után a lassan fogyó, de még mindig kövér Vénusz hónapokig megfigyelhető egünkön.
Dichotómia idején van éppen a fele megvilágítva. Ez akkor következik be, amikor a Vénusznak a Nappal és a Földdel bezárt szöge éppen derékszög.
Jó közelítéssel ekkor figyelhetjük meg a Vénusz legnagyobb kitérését a Naptól, tehát ekkor nyugszik az esti égen legkésőbb vagy ekkor kel fel a keleti égen a legkorábban, az adott láthatóság során legmesszebb eltávolodva csillagunktól.
Azt az egy-két napos eltérést, ami a dichotómia és a legnagyobb kitérés között van, a Vénusz nem tökéletesen kör alakú pályája okozza.
Érdekes jelenség dichotómia környékén az ún. Schröter-effektus, amit Johann Schröter csillagász a XVIII.sz. végén fedezett fel. A jelenség szerint a Vénusz nem pont akkor tűnik “félvénusz”-nak, amikor várnánk a pályaszámítások alapján!
Esti láthatóság esetén pár nappal korábban látjuk éppen félig megvilágítottnak, míg hajnali kitérésben egy pár nappal később. Így az elméleti dichotómia időpontjában a Vénusz fázisa kisebbnek látszik, mint a pontos félvénusz; a Vénusz pólusait összekötő fény-árnyék határ nem egyenes vonal, hanem már kicsit homorú.
Ez annak köszönhető, hogy a Vénusz légköre borzasztó sűrű (felszínén 90-szer nagyobb a légköri nyomás, mint a Földön!) és vastag felhőzete miatt nagyon jól szórja a fényt - ezért is látjuk a bolygót olyan fényesen ragyogni az égbolton.
Az effektus maga abból adódik, hogy a bolygó egyenlítőjénél a merőlegesen rálátás miatt vékonyabb légrétegen szóródik a napfény, míg a pólusok irányában jóval vastagabb atmoszféra rétegre látunk rá, így jobban szóródik a fény (hasonlóan ahhoz, hogy a földi légkör jobban szórja a lenyugvó nap fényét, mint mikor magasan van).
Ezért előbb látjuk “behorpadni” a sarlót, mint az valójában bekövetkezik! Így 27-én kistávcsővel is megfigyelhetjük majd, hogy már enyhén sarló alakú a Vénusz korongja, így megerősítve a kezdetben oly sok fejtörést okozó jelenséget.
Ezek után, ahogy közeledik felénk a Vénusz, egyre kisebb és kisebb fázist ér el, egyre látványosabb sarló alakot vesz fel, és folyamatosan közelebb merészkedik ismét a Naphoz.
Az “újvénusz” fázis pontosan akkor lesz, amikor a Vénusz a Nap és a Föld között helyezkedik el. Igencsak tekintélyes kihívása a bolygóvadász amatőrcsillagászoknak minél kisebb fázisban megpillantani a Vénuszt.
Ekkor sűrű légköre úgy szórja a napfényt, hogy gyakran a sarló túl is nyúlik a bolygó felezővonalán, hosszú szarvacskákat figyelhetünk meg. Ha kellőképpen, már-már lehetetlenül pici fázisban vizsgáljuk, akár egy gyűrű formájában körbe is érhet a korong peremén a fény!
Pontosan újvénusz esetén következhet be a Vénusz-átvonulás, amikor is a bolygó pályája tökéletesen egybeesik a Nap helyzetével és sötét korongja áthalad a Nap előtt.
Ez sajnos nem következik be minden adandó alkalommal: közel 100 évet kell várnunk a következőre, utoljára 2012-ben figyelhettünk meg ilyet.
Ne csüggedjünk azonban, mert 2020 május végén-június elején különösen közel kerül a Vénusz a Naphoz, hála a 8 éves közelítési ciklusnak.
Így vékony vénuszgyűrű észlelésére idén lehetőségünk nyílik majd!
Az is meglepő lehet elsőre, hogy a Vénusz korongja látszólag nem ugyanakkora méretű a különböző fázisokban. A Holddal ellentétben, ami mindig (jó közelítéssel) ugyanolyan távol helyezkedik el tőlünk, a Vénusz igencsak változtatja látszó méretét: maximális átmérője a minimálisnak 6-szorosa!
Telt fázisa esetén a Nap túloldalán, távol helyezkedik el, míg az újvénusz felé közelítve egyre közelebb kerül a Földhöz, így egyre nagyobbnak látszódik.
Ezért van az, hogy mikor a bolygó nagy részét látnánk megvilágítva, akkor kell a legjobb távcső és a legnyugodtabb légkör, hogy megpillanthassuk a felhőiben felsejlő mintázatokat.
Dichotómiában, és utána, mikor közel van hozzánk a bolygó, kevés részét látjuk, de azt jóval közelebbről és nagyobb méretben.
Élvezzük hát ki a Vénusz nyújtotta pompás látványt az esti szürkületben, hiszen ennél már nem láthatjuk távolabb idén a Naptól. Fokozatosan, és gyorsuló ütemben egyre közelebb merészkedik hozzá, míg május közepére már teljesen elvész a csillagunk ontotta fényárban.
De nem int sokáig búcsút: júliusban, hajnalban ismét felbukkan a túloldalon, amikor a korán kelőket ajándékozza meg látványával a hajnali pirkadatban.
Legközelebb az esti égen jövő nyáron láthatjuk majd, de akkor jóval laposabban kúszik majd a horizont fölé, mint most.
Élvezzük ki az idei kiváló láthatóságot, és gyönyörködjünk az elkövetkező hetekben belső bolygószomszédunk ragyogásában!
És észleljük távcsővel, ha van rá módunk!
Szerzős: Világos Blanka,Tudományos segédmunkatárs,
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet