A tündöklő Hajnalcsillag

Csillagvizsgáló Svábhegyi

Az Esthajnalcsillag a Hold után az éjszaka legfényesebb égiteste. Mint ilyen, a történelem előtti időktől fogva szerves része a néphagyományoknak. Az ókori társadalmak rendkívüli jelentőséget tulajdonítottak neki. Egyiptomban Ozirisszel, a bronzkori Közel-Keleten Istárral, az aztékok Quetzalcoatllal (magyarul Tollaskígyó) és a görögök Aphroditéval (a latin Vénusz) azonosították, míg a Jelenések könyvében Jézus a Hajnalcsillagnak mondja magát.

A Vénusz és a Föld Nap körüli pályája. Jól látható, hogy a Vénusz mindig a Nap közelében marad a Földről nézve. Forrás: https://users.physics.unc.edu/~reichart/lab3_files/lab3_back_a_08.gif

Mielőtt részletesen megismerkednénk ezekkel az istenekkel, vizsgáljuk meg pontosan, miről is beszélünk! A naptól számított második bolygót, a Vénuszt magyarul Esthajnalcsillagnak nevezzük. A magyar kifejezés tehát megtévesztő, hisz nem csillagról beszélünk. Mivel a Vénusz közelebb kering a Naphoz, mint bolygónk a Föld, így az égen látszólag soha nem távolodik el a Naptól.

E fontos tulajdonsága miatt kapta az Esthajnalcsillag nevet is. Mivel mindig a Nap közelében marad, hajnalban vagy kora este látható. Mikor a Nap után nyugodott le, akkor Esticsillagnak, mikor a Nap előtt kelt, Hajnalcsillagnak nevezték. A két név összeolvadásából alakult ki az Esthajnalcsillag név is.

A Vénuszt néhány hasonlósága miatt gyakran nevezik a Föld testvérbolygójának. Mérete majdnem ugyanakkora, mint a földé, így a tömegvonzás is hasonló erősségű a felszínen. Ezzel azonban véget is ér a főbb hasonlóságok sora. A Vénusz pokoli világ. Légköri nyomása körülbelül kilencvenszerese a földinek, és a légkör döntő többsége üvegházhatású szén-dioxid. Ezt összevetve azzal, hogy még közelebb is van a Naphoz, mint a Föld, borzalmas körülmények uralkodnak a felszínén. A felszíni átlaghőmérséklet 464 Celsius fok körüli. Ilyen környezetben a Vénuszra küldött űrszondák sem élték túl sokáig. A leghosszabb felszíni működési idő világrekordját a Szovjet Venyera 13 tartja, alig több, mint két óra után sült meg az űrszonda.

A bolygón uralkodó pokoli körülményekről azonban a megelőző korok embere mit sem tudott. Nézzük meg, milyen mítoszok születtek a varázslatosan tündöklő esthajnalcsillaggal kapcsolatban!

A Berlinbe szállított és ott kiállított Istár-kapu Forrás:Wikipedia.org

A mezopotámiai népcsoportok népszerű istene volt Istár, a termékenység és a háború istennője. Babilon legnagyobb kapuja, a híres Istár-kapu is róla kapta nevét.

Tisztelete töretlen volt évezredeken keresztül, hatása más népeknél is jelentős. A híres Gilgames-eposznak is fontos szereplője, érdekesebb azonban számunkra az Istár alvilágjárása című eposz. A történet szerint Istár leereszkedik az alvilágba. Testvére, Ereskigal, az alvilág úrnője azonban ellenségesen fogadja, és megparancsolja őreinek, hogy testvérét úgy fogadják, mint egy földi halottat. Mivel az alvilág mind a hét kapujánál ajándékot kell adni az azt őrzőknek, Istár teljesen meztelenül érkezik meg nővéréhez. Mikor nővérét számon kéri a bánásmód miatt, az elfogatja és börtönbe veti. A világ teljesen felfordul:

“Amióta Istár úrnő Kurnugéába leszállott
Amióta Ereskigál palotája börtönében sóhajtozik dideregve, sóhajtozik bús fogolyként
Azidőtől nem folyatja kormos bika tehenkéjét,
Azidőtől nem hágja meg szamárcsődőr kancácskáját,
Azidőtől nem öleli ember fia feleségét:
Aluszik a férfi külön, egyedül szundít az ágyon,
Aluszik az asszony külön, egyedül forog az ágyon”
-(Komoróczy Géza fordítása)

A termékenység Istennője nélkül oda a szerelem és oda a szaporodás. A többi isten természetesen megpróbálja kiszabadítani az istennőt, azonban ez nem ígérkezik könnyű feladatnak. Először furfanggal próbálkoznak, majd – kudarcot vallva – egy zenészt küldenek le az alvilágba, aki megnyugtatja a haragvó Úrnőt. Ekkor – ruháit visszanyerve – Istár visszatérhet a hét kapun át a fénybe.

Istár csillaga az istennő jelképe, mely a Vénuszt ábrázolja. 1932 és 1959 között még Irán zászlaján is megtalálható volt. Forrás: Wikipédia.org

Az eposz nem csak az alvilágot mutatja be, és nem csak az évszakváltásról szól. A Vénusz a Nap körüli útján időnként eltávolodik tőle, időnként azonban beleveszik annak fényébe, hogy aztán a Nap túloldalán újra előtűnjék.  Ennek a jelenségnek –az esti horizonton eltűnő, majd a hajnali fényben visszatérő Vénusznak – állít emléket az eposz.

A mai irodalom egyik alappillérének számító görög kultúra sokat merített a közel-keletiből. Az alvilágba leszálló zenész története ma is széleskörben ismert. Orpheusz leszáll szerelméért az alvilágba, zenéjével pedig még isteneinek szívét is meglágyítja.

Mint az alvilágba leszálló zenész, úgy a Vénusz istennel való azonosítása is bekerült a görögök történetei közé. Mivel Istárhoz hasonló istent nem tartalmazott a görög panteon, így Aphrodité bolygója lett a Vénusz (A görögök szerették isteneik és más istenek között egyenlőségjelet tenni: Istárt Pallasz Athéné és Aphrodité összeolvadásának tartották). A megfeleltetés azonban ekkor nem volt olyan erős a görögöknél, mint más esetekben. Ennek egyik oka, hogy a kezdeti időkben nem tudták, hogy egyetlen égitestről van szó.

Az Esticsillagot Heszperosz (napnyugati), a Hajnalcsillagot pedig Foszforosz (fényhozó) néven ismerték, és két külön égitestnek gondolták. Bár a hellenisztikus korra (Kr.e. 323-Kr.e 31) már tudták, hogy ez nem igaz, a szóhasználatban mégis megmaradtak a hagyományos nevek. Ennek a kettőségnek köszönhetően a Vénusz bolygó nem vált egyetlen görög isten jelképévé.

Vénusz születése című festmény a XV. századból, Sandro Botticelli munkája. Forrás: https://korkep.sk/cikkek/uncategorized/2015/07/30/a-vilag-leghiresebb-festmenyei

A görög kultúrából sokat merítő rómaiak sem azonosították Vénuszt (Aphrodité latin megfelelője) teljesen a bolygóval. Bár Vénusznak volt szentelve a bolygó, Júnót (Jupiter felesége) is említették mint a bolygó istennőjét.

A rómaiak megtartották emellett a görög nevek fordítását is. A fényhozót jelentő Foszforosz latin fordítása a Lucifer. Az olvasónak ismerős lehet a név, hiszen a Lucifer a kereszténységben a Sátán egyik neve.  A Sátán e neve Ézsaiás próféta könyvéből ered (14. fejezet), ahol a próféta a babiloni király elleni jóslatban a Hélél ben Sáhhar-nak, nevezi az uralkodót, ami ‘Tündöklő, a hajnal fia’ jelentésű héberül, a Hajnalcsillagra utalva.

 A kifejezés elsőre kifejezetten furcsának tűnik, hisz a hajnal fia bennünk mindenképp pozitívnak hat, viszont a prófécia többi része a király kegyetlenségéről, és az emiatt rámért isteni csapásokról szól. Hogy az azonosítást mégis megértsük, ismernünk kell, hogy a környező népek számára mit jelképezett a ma Vénusz néven ismert bolygó. A hozzá társított tulajdonságot ebben az esetben a Nap fényéből kitörés, majd az abba való visszahullás motívuma adja meg. A bolygó kánaánita istene Helel vagy Addar néven ismert. Ez az isten fellázadt a főisten, Él ellen. A trónbitorló azonban csúfosan visszahullott a mélybe, miként a Vénusz is a Nap fényébe. A próféta erre a történetre utal, mikor Helel ben Sahhar-nak nevezi a királyt. A király isten ellen tör, de elhull. A szöveg folytatásában a király így szól:

“Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál!
Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.
Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.
Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!”
-(Ézsaiás 14: 12-15, Károli Gáspár fordítása)

Az idézet önmagában mutatja a király kívánságának lehetetlenségét, hisz a Vénusz pályájából fakadóan soha nem látszódhat északon.

Lucifer ábrázolása Dante Poklában, 1491-ből. A Vénusz ez esetben a gonosz szerepét kapta. Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Lucifer_from_Petrus_de_Plasiis_Divine_Comedy_1491.png

A későbbiekben ezt a próféciát sokszor értették az Isten ellen törő Sátánra a babiloni király helyett. Ennek oka, hogy az ószövetségi iratok Babilont a gonosz királyságának tartották. Emiatt a zsidóságban, és később a kereszténységben is a Vénusz kapcsolatba került a gonosszal. Az eredeti szövegek görögre fordítása ennek fényében történt. Heszperoszként (a Hajnalcsillag görög neve) fordították görögre, az angol King James fordítás pedig már a Lucifer szót használta. A név elterjedtségét mutatja, hogy Dante is használta a megnevezést, sőt – közelebbi példát idézve – Madách Imre Az ember tragédiájában következetesen Lucifernek nevezte a Sátánt.

A Babiloni királyra vonatkozó prófécián túlmutatva az Ézsaiás 14. részét, Ezékiel 28. részéhez hasonlóan a teológusok a Luciferi ősbukás történetének is tekintik. A Fényes Hajnalcsillag nem más, mint Lucifer, a felkent oltalmazó Kérub Isten szent hegyén (Ezékiel 28:14), az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben (Ezékiel 28:12). Lucifer hatalmas főangyal volt, talán még az ember teremtése előtt. És hogyan lett belőle főgonosz? Ezt analitikusan nem részletezi a prófécia, de egyértelműnek tűnik, hogy a szívében megtermett büszkeség, az ősbűnök forrása: Az az Isten elleni lázadás, amivel magát Isten fölé helyzete, az törte derékba karrierjét. Valódi mennyei bűneset-beszámoló ez, az Édenkerti bűneset előtt.  Azóta levettetett az égből, és az emberek ellen küzd féltékenységében. Ahogy a Vénusz is a legragyogóbb, legtündöklőbb csillag, amíg hirtelen, két hét alatt el nem tűnik az égről alsó együttállásához közeledve. Ahogy a büszke Babiloni király birodalma is a semmivé lett. És ahogy később Jézus is az Isten felé forduló alázatot tekintette az útnak, amivel a bukott ember visszatalálhat Istenhez.

A bukott angyal azonosítása egy csillaggal nem egyedi a zsidó kultúrában. A kánonok többségébe végül nem került bele, de a kereszténység születésekor széles körben használt irat volt az Énoknak (az önönvizet túlélt Noé dédapja) tulajdonított könyv. Elterjedtségét mutatja, hogy a Holt-tengeri tekercsek között is számos töredéke előkerült, az etióp kereszténység kánonjának részévé vált, valamint az Újszövetség több helyen is idéz belőle vagy utal a benne lévő eseményekre (Júdás levele 14-15, Péter második levele 2:4-5, valamint Péter első levele 3:19-20). A könyv rendszeresen megszemélyesíti a csillagokat, angyalok formájában bemutatva őket. A hullócsillagokat pedig a bukott angyaloknak tartja, akik büntetésül a Földre hullnak alá.

Érdekes módon a kereszténység nem csak a Sátánnal hozta kapcsolatba a Vénuszt. A Jelenések könyve utolsó fejezetében Jézus a mennyben úgy mutatkozik be, mint Hajnalcsillag (Jelenések 22:16). Hogyan lehetséges, hogy Hajnalcsillagként mutatkozik be, amikor az más esetben a legnagyobb ellenségét jelképezi? A költői kép itt a Vénusz egy másik sajátságával dolgozik. Nevezetesen, hogy a Hajnalcsillag a Nap előtt kel, így Jézus az éjszaka után bekövetkező világosságot jelzi a világnak.

Érdekes, ahogy az Esthajnalcsillag feltűnése és eltűnése két teljesen ellentétes erkölcsű személyhez kapcsolódik költői módon, ugyanabban a kultúrkörben. Igaz, egyik esetben sem tesz egyenlőségjelet a bolygó és a személyek közé.

Mint a bevezetőben említettük, Egyiptomban Ozirisz volt a névadó istene a bolyongó csillagnak. Ozirisz az egyiptomi kultúra történetének nagy részében az egyik legfontosabb isten volt. Kultusza elképesztő népszerűségnek örvendett Egyiptom minden városában, így nem csoda, hogy a fényes Vénuszt vele azonosították.

Az Ozirisz-mítosz a legrészletesebben fennmaradt történet az egyiptomi kultúrkörből. Több változata is ismert, de a lényeg minden esetben ugyanaz. Ozirisz egyiptomi fáraó, aki az életet adó renddel és az igazságos uralkodással hozható kapcsolatba. Testvére, Séth azonban megöli és feldarabolja a testét, darabjait pedig az ország különböző pontjain rejti el. Az özvegy királynő, Ízisz az országot kezdi járni férje testrészei után kutatva fiával, Hórusszal. A halott testrészeit összeillesztve, és Thot segítségét kérve, feltámasztja a halálból férjét. Thot a mágia, a tudomány, különösen az orvoslás és az írás istene volt. Ozirisz, mivel visszatért a halálból, az alvilág urává válhatott, ahol a halottak igazságos uralkodója lett. A Holtak Uraként a természet körforgásával is kapcsolatba hozták. Így a Nílus áradását jelző Szíriusz is csillagjává vált. Emellett az elhunyt fáraókat is vele azonosították. Az egyiptomiak fáraó-kultuszát figyelembe véve érthető, mekkora tiszteletnek örvendett. A halálból visszatérő isten volt tehát Egyiptomban az Esthajnalcsillag megszemélyesítője.

Emellett több más egyiptomi elnevezése is fennmaradt a bolygónak, amelyek jellemzően a bolygó kétarcúságát hangsúlyozták (időnként hajnalban a Nap előtt, időnként este a Nap után látható). Ilyen név például az Átkelő (Dzsa), vagy a Bennu, mely a Főnixet, a hosszúéletű, elégű, majd hamvaiból feltámadó tűzmadarat jelenti. Itt is a feltámadásra utalnak. Érdekesség, hogy a NASA küldetése egy Bennu nevű kisbolygóhoz az OSIRIS-REx (Ozirisz király) nevet kapta. 

Egészen egyedi kapcsolatot ápolt a Vénusz bolygóval a közép-amerikai kultúrák sora. A maják és az aztékok számára is rendkívüli fontosággal bírt vallásukban. Emiatt a Vénusz legalaposabban tanulmányozott égitestek közé tartozott az azték papok körében. Hamar felismerték, hogy a Hajnalcsillag és az Esticsillag egy és ugyanaz az égitest. A Vénusz szinodikus periódusa (a szinodikus periódus az az időintervallum, amennyi idő alatt egy égitest a Naphoz képest ugyanolyan helyzetbe kerül az égen) jelenlegi ismereteink alapján 583.92 nap. A maja mérések alapján ez 584 nap! A maják nemcsak a Vénusz pályáját ismerték ilyen pontosan. A Holdét körülbelül fél perces pontossággal számolták ki.

A Vénuszhoz visszatérve, mint említettük, a közép-amerikai népek tudták, hogy az egyetlen égitest. Ennek ellenére ők is két istent tiszteltek benne. A két isten ikerpár volt, mutatva közös eredetüket. A bolygó hajnali aspektusát Quetzalcoatl testesítette meg, az estit pedig Xolotl. Az ikrek egymással ellentétes tulajdonságokkal rendelkeztek. Xolotl a halál és a villámlás istene, aki a Napot az alvilági útján kíséri. A panteon egyértelműen negatív alakja volt, sokszor kutyaként, vagy késsel a szájában ábrázolták, mivel mindkettő a halál jelképe volt. Testvére, Quetzalcoatl azonban a panteon pozitív alakja, akit jóságáért még az istenek is elűztek maguk közül.

Nevének jelentése: Tollaskígyó, ami allegórikusan a legbölcsebb embert jelentette. Az aztékok szerint ő a jelenlegi ember teremtője, emiatt kegyes is az emberhez. Ő adományozta nekünk a fölművelést, az írást, a tudományokat, a jó erkölcsöt és a törvényt. Mondani sem kell, mennyire szerették őt. Azonban csodatételei miatt el kellett menekülnie a többi isten elől. Az aztékok nagy szerencsétlenségére a legenda szerint kelet felé menekült: évszázadokon keresztül várták vissza istenüket, és mikor az európaiak megérkeztek, a visszatérő istennek gondolták a hódítókat. Emiatt szinte semmi ellenállást nem tanúsítottak, mikor azok a főváros felé vették az irányt. Egy birodalom bukott bele a történetbe. Igaz, hosszútávon lehetetlen lett volna a mészárlások megállítása technológiai hátrányuk miatt.

Xolotl kutyaként ábrázolva a Borgia kódexben, és Quetzalcoatl a Borbonicus kódexben.

A Vénusz szinódikus periódusa fontos egysége volt a közép-amerikai időszámításnak. Ennek oka, hogy az 584 napos periódusának ötszöröse nyolc földi évnek felel meg.

Érdekesség, hogy a maják két féle évet használtak. Az egyik körülbelül 365, a másik mindössze 260 napos. Jelenleg nem tudni, hogy miért pont ilyen hosszúságú, de egy feltételezés szerint ennek oka, hogy a Vénusz láthatósági periódusa az estcsillagi és a hajnalcsillagi oldalon körülbelül ilyen hosszú. Mindenesetre a két naptár kombinálásával megdöbbentő pontosságú naptárt hoztak létre. A naptárjuk tizenkétezer évente téved egyetlen napot!

A két fajta év ciklusai ötvenkét évente kerültek fedésbe, mely minden második alkalommal esett egybe a fent említett nyolc éves periódussal. Ennek a 104 éves periódusnak nagy jelentőséget tulajdonítottak, és fontos ünnepségnek számított.

Vincent Van Gogh Csillagos éjszaka című festménye. Jól látható a Vénusz a fáktól jobbra.

Az újabb korokban sem hagyta a Vénusz az emberek képzeletét érintetlenül. Elég egy pillantást venni Vincent van Gogh egyik leghíresebb festményére, melyen a fától jobbra ragyogó „csillag” feltehetően nem más, mint a Vénusz. A festő ezt ugyan nem írta le, de a kép festésének időpontjában írt levele szerint megfigyelte ekkor a bolygót. Ebből és a csillag fényességéből megállapítható az azonosság.

Nem csak a festők képzeletét ragadta magával a bolygó a modern időkben. A bolygóról sokáig nem tudtuk, hogy milyen pokoli körülményeket hordoz a soha fel nem bomló felhőzete alatt. Azonban ismert volt, hogy a bolygó közelebb van a Naphoz, mint a Föld, valamint hogy vastag légkörrel rendelkezik. Mégis egészen hajmeresztőnek hangzó spekulációkat olvashatunk az 1800-as évekből. Gruithuisen író és csillagász véleményét idézve :

„Amikor a hamuszínű fény látszik, a Vénusz lakói örömtüzeket gyújtanak. Könnyen tehetik, mert a Vénuszon a fák sokkal bujábban nőnek, mint Brazília őserdeiben. Ilyen ünnepeket talán kormányváltozás idején ülhetnek, vagy vallásuk szab meg…”

A szöveg hátralevő része a vénuszlakók élethosszát igyekszik meghatározni.

A Vénusz felszíni körülményeinek sokáig fennálló ismeretlenségét jól mutatja Isaac Asimov 1954-es műve: A Vénusz óceánjai. A novella a Vénuszt állati életet hordozó óceáni világnak jeleníti meg.

A Vénusz az űrkorszak beköszöntével is jelentős szerepet kapott. A bolygó elsősorban a szovjetek érdeklődési köre lett, így az első sikeres leszállást is ők hajtották végre. A bolygó kutatása a mai napig is tart. Jelenleg azonban egyedül a japán Akatsuki szonda kering a bolygó körül.

A Vénusz fényességével és pályája jellegzetességeivel minden néphagyományban és minden korban megragadta az emberek képzeletét. Ennek köszönhetően vált különböző kultúrkörökben a sötétség, a világosság a megújulás, a szerelem vagy éppen a háború jelképévé. A Vénusz fényességével a ma emberét is éppúgy megigézi, mint az elmúlt korok embereit. Keressük fel este a vénuszsarlót, amíg látszik az esti égen, mert nagyon közel az alvilágba való leszállása: Június 3-i alsó együttállás után, hónap végén már hajnalban gyönyörködhetünk benne.

Szerző: Soós Benjamin, Tudományos segédmunkatárs / Bemutató csillagász
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló