A szerencsén múlott az első teljes napfogyatkozásról készült fotó

Csillagvizsgáló Svábhegyi

A csillagászokban megvan a vágy, hogy minél pontosabban rögzítsék a távcsőben látottakat, amire mi más lenne alkalmasabb, mint a fényképezés. Az 1800-as években a fotózás nem volt olyan egyszerű mutatvány, mint manapság: lenyomunk egy gombot a zsebünkben hordozható, multifunkciós eszközünkön (a telefonunkon), és különösebb gondolkodás nélkül készen van a többnyire helyesen exponált, harsogó színekkel rendelkező kép. 170 évvel ezelőtt ennél sokkal bonyolultabb volt az eljárás, és főleg nem tudtuk volna a zsebünkben hordozni a szükséges eszközöket.

Hogyan fényképeztünk régen?
Az első fotókat Joseph Nicéphore Niépce készítette 1820 környékén, azonban ezek a képek még nem voltak stabilak, rövid időn belül tönkrementek. Az első próbálkozások után sokat foglalkozott a fejlesztéssel, így 1827-ben sikerült előállítania egy olyan fényképet, ami mind a mai napig fennmaradt. Ez az eljárás sem volt még tökéletes, ugyanis a kép elkészítéséhez több órányi expozíció volt szükséges.

“Kilátás a dolgozószóbából”; Niépce 1827-ből származó, fennmaradt fotója Forrás: https://hu.wikipedia.org

Louis Daguerre a Niépce által kidolgozott eljárásokat továbbfejlesztve 1839-re kifejlesztett egy olyan technológiát, amivel az expozíciós idő a perc nagyságrendjébe került. Ez a dagerrotípia.

Daguerre eljárásának lényege az volt, hogy egy ezüst, vagy egy ezüstözött rézlemezt megfelelő polírozás, és takarítás után (ez a lépés nagyon fontos volt, különben az elkészült kép használhatatlan lett) jóddal, klórral, vagy brómmal, vagy ezek keverékével felgőzöltek, így fényérzékeny ezüst-halogenid vegyületek keletkeztek a lemez felületén

Louis Daguerre egy 1844-es dagerrotípián Forrás: https://hu.wikipedia.org

Ez után a maiakhoz nem igazán hasonlítható fényképezőkkel lehetett “ellőni” a fotót, mely az elején 10-20 percet is igénybe vett, azonban a fejlesztéseknek köszönhetően pár év múltán elképzelhető volt, hogy mindössze 10 másodpercet kellett a fotóalanynak a kamera előtt gubbasztania. Ekkor azonban még nem volt látható kép a fényképlemezen, elő kellett azt hívni. Az exponált fotót behelyezték egy higanygőzzel teli kamrába, ahol az úgynevezett látens képből kialakult a látható, valós fénykép, mely ekkor még fekete-fehér volt. Ezután további eljárások következtek: a fotólemez felületéről még le kellett oldani a fényérzékeny ezüst-halogenidokat, különben szépen lassan, a fénytől az egész lemez befeketedett volna. Ezt a nátrium-tioszulfát vizes oldatával tették meg, és mivel ez a lépés az analóg fotózás világában végig használatban maradt, ezért a fixírsó elnevezést is magáénak tudhatja ez a vegyület.

Végül egy dolog maradt hátra, mégpedig a légmentes foglalás. A dagerrotípiánál ez is egy kardinális kérdés volt, mivel az ezüst a levegőn hagyva szépen lassan megfeketedik a különböző anyagokkal reagálva. Sok dagerrotípiának az okozta a vesztét, hogy a foglalása megsérült, és így nem volt megfelelően elzárva a levegőtől.

A dagerrotípia hátránya, hogy ha az összes eljárással végeztünk is, akkor is „csak” egy nem sokszorosítható fekete-fehér képünk van, ami természetesen a saját korában nagy teljesítménynek számított.

Hogyan fotózzunk teljes napfogyatkozást?
Akinek automata fényképezőgépe, vagy telefonja, van, annak könnyű a válasz: Nyomjuk meg a gombot, és kész! Ez azonban még a múlt század vége felé sem lett volna ilyen könnyű kérdés, mivel régebben még saját magunknak kellett meghatároznunk a záridőt, a rekesznyílást. Ez nem volt másképp 1851-ben sem, sőt még néhány nehezítő tényező is hozzáadódott.

Molnár Péter hidrogén alfa távcsővel készített képén a jobb felső sarokban jól látható egy hatalmas protuberancia Forrás: https://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=27957

A napfogyatkozás totalitása egy helyről nézve mindössze pár percig tart, ami azt jelenti, hogy csak egy-két próbálkozása lehet a dagerrotípiával fotózó csillagásznak. Ha a totalitásnak vége szakad az expozíció közben, akkor nem lesz jó a felvétel a napkorong fényessége miatt. Emellett az is kihívást okozott, hogy ezelőtt még senkinek sem sikerült ilyen fényképet készíteni, így nem volt mire támaszkodni.

Miért érdemes teljes napfogyatkozáskor a Napot figyelni, fotózni? Mivel a Napot eltakaró Hold a Föld légkörén kívül van, ezért ekkor az ég éjszakai sötétségbe borul, és így a naplégkörben látható jelenségeket is megfigyelhetjük. Például a halvány napkoronát, mely ritka, azonban nagyon meleg gázból áll, vagy a Nap felszínéből kiívelő plazmaáramokat (protuberanciákat) is jól láthatjuk. Az utóbbiakat egy speciális hullámhosszon működő távcsővel, a hidrogén alfa távcsővel napfogyatkozás nélkül is meg tudjuk figyelni ma már, azonban a 19. században még nem voltak ilyen műszerek.

A nagy nap! 

A helyesen exponált fotó a foglalatában Forrás: https://upload.wikimedia.org/

Pontosan 170 évvel ezelőtt, 1851. július 28-án Johann Julius Friedrich Berkowski, a város egyik legtehetségesebb fényképésze Poroszországban a Königsbergi Királyi Obszervatórium megbízottjaként az ottani 16,5 cm-es heliométerhez csatlakoztatott, 6,1 cm átmérőjű 81 cm-es fókuszú távcsővel várta a napfogyatkozás totalitását. (Königsberg ma Oroszországban Kalinyingrád név alatt található meg, sajnos az obszervatóriumot a második világháborúban bombatalálat érte.) Greenwichi idő szerint délután fél három után három perccel a Hold teljesen eltakarta a napkorongot. Berkowski elindította az expozíciót. Telt az idő… 5 másodperc… 10 másodperc… fél perc… már egy perce gyűjtötte a fotonokat a fotólemez, de fényképészünk még mindig hagyta tovább exponálódni… közeledünk a másfél perchez, és… Berkowski a 84. másodpercben elzárta a fény útját. Ezzel elkészült a világ első helyesen exponált, teljes napfogyatkozásról készített fotója.  

Az elkészült fogyatkozásfotó közelről Forrás: https://hu.m.wikipedia.org

Berkowski ezt még nem tudta, így bekészített egy második dagerrotíp fotólemezt is, azonban a 45. másodperc körül előbukkant a Nap a holdkorong mögül, így a második fénykép sajnos nem lett megfelelő. Az előhívás után Berkowski látta, hogy jól sikerült az első fotó, annyira jól, hogy több protuberanciát is sikerült megörökítenie a napkoronán belül. 

Berkowsky előtt sokan próbálkoztak, de csak túl, vagy alulexponált képeket sikerült készíteni. Ahogy ez a példa is mutatja, ha eleget próbálkozunk, akkor mindenképp lesz sikerélményünk. Észleljünk tehát minél többet, és fényképeinket töltsük fel az MCSE észlelésfeltöltőjére! Kívánjuk, hogy mindenki lásson életében legalább egyszer teljes napfogyatkozást!

Szerző: Kóti Dávid Attila, Amatőrcsillagász 
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló

📸 A borítókép forrása: Egy több kép segítségével készített és átskálázott HDR fotó a 2017. augusztus 21-ei napfogyatkozásról Forrás: https://upload.wikimedia.org