A Hold a Jászol szénájából cserfesen csemegéz csütörtökön-pénteken!

Csillagvizsgáló Svábhegyi

Október 28-án, csütörtökről péntekre virradóan Holdunk ismét egy pompás együttállás résztvevőjeként mutatkozik: mostani célpontja a Rák csillagkép éke, a Jászol csillaghalmaz.

Az égi jászol
Az M44, azaz a Jászol a téli égbolt egyik legszebb csillaghalmaza: a Rák csillagkép közepén terül el. Nevéhez illően a két fényes csillag, ami közrefogja, az északi és déli csacsi nevet viseli! A méltán híres Fiastyúkhoz hasonló objektum, csak halványabb csillagok alkotják. A városi fényeken kissé kívül már szabad szemmel is látható derengése, bár a Hold mellett nem lesz szabadszemes préda.

A Jászol lenyűgöző csoportja dr. Horváth Zsolt felvételén. A sok fényes csillag mellett számos igen halvány is alkotja.
Időpont: 2017.03.28. 22:00 UT; Forrás: www.eszlelesek.mcse.hu

Átmérője másfél fok, tehát háromszor akkora, mint a teliholdé! Ezért érdemes kis távcsövekkel, kis nagyításon csodálni, már így is azonnal tagjaira bomlik. Van miből válogatni, ugyanis több, mint ezer csillag alkotja, és ebből távcsövünkben legalább százat meg is pillanthatunk. Az egyik legközelebbi nyílthalmaz, távolsága 610 fényév, így nagyon sok értékes tudományos kutatást is végeztek már rajta.

Hogy figyeljük meg az együttállást?
Az együttállás idején a holdsarló éppen az utolsó negyedben lesz, szinte pontosan egy félig teli, csökkenő Hold mosolyog ránk az éjszaka második felében. A Hold éppen a Jászol mellett jár, a szélük egymáshoz képest 2,5 fokra fekszik majd, ami a Hold átmérőjének ötszöröse, azonban kevesebb, mint kétszer akkora távolság, mint a Jászol átmérője.

A Hold és a Jászol Balázs Gábor felvételén (módosított kép). A mostani együttállás ideján szinte pontosan ugyanígy állnak majd az objektumok, de a Hold sokkal kövérebb, félhold állapotban lesz. Időpont: 2021.09.04-én 02:46 UT; Forrás: www.eszlelesek.mcse.hu

A páros 23:20-kor kel fel, éjfélkor emelkedik 7 fok fölé, így ezután lesz kényelmes nézni őket. A legszorosabb közelség 23:38-kor várható, de távolságuk nem változik sokat egy-két óra lefolyása alatt. A legjobban azok járnak, akik a hajnali tea mellett csodálják meg, ugyanis folyamatosan egyre magasabbra kúsznak, egészen fél 7-ig a hajnalpír se zavar még túlzottan.

Az együttállás 2021.10.28/29-e éjféljén. Forrás: Stellarium

A legkellemesebb látványt a duett kézi távcsövekben mutatja majd, sajnos szabad szemmel már-már lehetetlen kihívás a halmaz csillagainak megpillantása a ragyogó Hold mellett. Ha meg szeretnénk örökíteni a pillanatot, egy teleobjektív a segítségünkre lesz, de nehézséget okozhat a két objektum merőben különböző fényessége. A holdfény folyama szabad szemmel is rendkívüli látvány a reszkető, mégis fényes téli csillagok palettáján. Ragadjuk hát meg ezt az alkalmat a hajnali égbolt csodálatára, és keressük fel ezt a pompás együttállást!

Szerző: Világos Blanka, Amatőrcsillagász, Tudományos segédmunkatárs
CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló

📸 A borítóképen: A Hold és a Jászol Balázs Gábor felvételén (módosított kép). Időpont: 2021.09.04-én 02:46 UT; Forrás: www.eszlelesek.mcse.hu